Bányai Pál: Fakó földek

Aztán csendben ült az ágya mellett, apró moz­zanatok jutottak eszébe fia gyerekkorából, pisszegett, ha valaki hangosabb szót ejtett ki és türelemmel várta, hogy felébredjen. Aztán közömbös dolgokról beszélt vele. Miskó ilyenkor figyelte az apját. Valami kü­lönös csillogást látott a szemében. Azelőtt so­sem látta ezt. Ési megérezte, hogy szerette őt az apja. Mindig szerette, csak nem akarta ki­mutatni. Megbánást érzett. Eszébe jutott az éj­szaka, amikor ágya alá baltát készített, el volt arra szánva, hogy megöli az öreget, mert már nem bírta ki parancsoló és kíméletlen módját. Már miyúlt a fejsze után, figyelte az öreg hor­tyogását, de amikor már a kezében volt a fej­sze nyele, hirtelen reszketni kezdett, gyenge­ség fogta el és kiverte az izzadság. Most ál­dotta sorsát, hogy akkor elfogta a gyengeség. Valami szép fiúi virágosat szeretett volna mon­dani az apjának, de mégsem szólt, csak kö­zömbös feleleteket adott apja közömbös kérdé­seire. Apja után rendszerint Eléna látogatta meg. Csendesen ült az ágya mellett, fehér selyem­kendő j ébül barnán, egészségesen világított ki jaz arca. Néha megsimogatta Miskó kezét, né­ha megkérdezte tőle: „Mikor leszel már egészséges?" Miskó sápadtan mosolygott. Egy nap, apja gyönyörűséges bőrkabátot ho­zott 'Eieki. Nem szólt semmit csak leterítette ágyára. Akkor könnybelábadt Miskó szeme, mert megértette, hogy apja, apai áldozjatát, békéltető palástját terítette le elébe. 149

Next

/
Thumbnails
Contents