Bányai Pál: Fakó földek

„Éppen ilyet kivántam magamnak. Akkurátosan eltalálta édesapám . . ." Még sokáig simogatta a kabátot mosolyogva. Aztán büszkén mutogatta Elénának. „Látod? Ilyen bőrkabátja senkinek sem lesz az egész környéken! Külön nékem csináltatta egy híres szabónál az apám . . ." Ezt már kitalálta, de Eléna elhitte és nem győzött betelni csodálatával. Otthon is a szépségesen szép piros bőrkabátról beszélt folyton. Amikor hazaért Bednárik András, a fiáról beszélt gazdasszonyátal. Folyvást ismételgette: „Azt mondta, hogy: édesapám . . Mint valami nagyszerű falatot, úgy Ízlelte mlyelvével e szót. De éjszaka, amikor az öreg emberek módjára, csak nézett üres szemmel a levegőbe és nem tudott elaludni, megint a cigányokra gondolt, Licskóra és Marára és Sesztákra. Ses'ztákra leginkább. Ellenség! Gyűlölt mindenkit, aki gazdag volt. Mert ő

1 senki, nincstelen. Kosaras házaló. IIa fütyülővel járt volna, utolsóbb lett volna Pinkásznál, a rongyász zsidónál, aki kehes, sovány lovával, szekere előtt, végigjárta ß falvakat és énekelte: Rhongyot, rhongyot veeszek jcóóembereeeek . . . Pinkász, hepp-hepp-henp! Tetves házaló! Bosnyák! Jól összeillettek a cigányok és a bosnyák! A senkik! Mert senkik az ő szemében ,az olyanok, akiket meg nem süvegelnek. Lám, ha ő, Bednárik András végigment a falun, mindenki megsüvegelte. Parolázott vele a pap, a jegyző úr, az agrárpárti titkár úr, a' csendőrőrmester. 150