Bányai Pál: Fakó földek

látott és odacsúszott hozzá farkcsóválva. Talán az állat-testvért ismerte fel benne. Éjjel süket volt a falu. Süket volt Sebó is. Mert gyönyörűséges új faragásokra gondolt és Hamuval beszélgetett. Senki sem tudta, hogy ki az, aki éjszakáróléjszakára, mint az árnyék osont végig a falun és libákat és tyúkokat lopott. Mara szövetségese lett Licskónak. Hozzá szállította a lopott jószágot és néha véresen állott egymással szemben a két ember, mert siettek az állatok leölésével és az állatok vére az arcukba fröcskölt. „Te, azt mondom néked, hogyha baj lesz, én semmiről sem tudok!" Néha úgy jóllaktak, hogy alig tudtak szuszogni. Néha nagyokat ittak és nevettek. 'Mara megzsírosodott és hallgatott. És Licskóban erőlsen zúgni kezdett apja vad csavargó vére. Kigyulladt egy pajta. Pajtagyújtogatásra nem adott parancsot Bednárik András. „Te barom, te félkegyelmű, te gyilkos! És ha meggyújtottad volna a falut? Agyonverlek!" Licskó reszketett. Mert akárhogy is egymáshoz kapcsolta őket a bűn, nagyon félt tőle mégis. Istent és ördögöt látott benne. De csak úgy tett Bednárik András, mintha haragudott volna. A leégett pajta is csak az ő malmára hajtotta a vizet. A falusiak pedig izgatottan tárgyalgatták, hogy kik lehettek a tettesek. És egy este, amikor körülvették néhányan 133