Bányai Pál: Fakó földek

„De szép ruhád van!" Licskó mindezt tűrte. Eszébe sem jutót ŕ, hogy ellenkezzék, mert már gyermekkorában megszokta, hogyha bántották csak vállai közé húzta a fejét és hagyta, hogy azt csináljanak vele, amit akarnak. Csak néha nyögött fel. Mint a gonosz játékasi gyerekek úgy kínozták a legények. Testük tele volt nagyszerű nedvekkel és ez tettekre hajszolta őket. Egyszer jók voltak a tettek, másszor gonoszak, de ők fiatalok voltak és vadak, nem tudták, hogy mi a különbség a jó és a rossz között. Nem is tudhatták, mert vágtató tüzes paripák voltak a gondolataik. Más volt Licskó, mint ők, azért kínozták. Egy ideig eljátszottak vele. Aztán Furgyik Anti az.t mondta: „Vigyük el Marához." Röhögtek a legények. Maránál tanultak a falusi kamaszok úszni a szerelem vizein. Megértő úszómesterük volt, tudta, hogy ritka jószág a pénz a fiataloknál, adott szerelmet zsírért, lisztért, krumpliért is. Licskó megértette, hogy hová vezetik a legények és valami különös félszeg mosolygásban kipirult az arca. Nagy mellei voltak Marának, dagadtak, mint a sárga tészták a tekenőben, mint a tehenek tőgvei. Megtanította Licskót a szerelemre. így ismerte meg az asszonyt. Tizenkilenc éves korában, egy vasárnapon, amely szelíd és bánatos volt, mint a felhők a falu fölött. Azóta lopott. Vajat, túrót, tejet, hogy elvi125