Bányai Pál: Fakó földek

rult valamelyik tehén meleg testére és panaszosan bőgte: „Mama-a-a-a . . ." Mintha megértette volna a tehén, ránézett emberi szemével és érdes nyelvével megnyalta az arcát. Az iskolában sokat bajlódott vele a tanító. Sehogysem tudta Licskó megszokni a betűszagú levegőit, amikor csiak tehette kiszökött a csordához a mezőre. Eleinte megverte a tanító, a fülénél fogva hozta vissiza. De aztán azt mondta: „Hamarabb szokik a kutya a macskához, mint ez a gyüge az iskolához!" Már nem törődött vele. Tizenkilenc éves volt Licskó, amikor megismerte az asszonyt. Addig is kínozta a vére. Leányokra gyakran gondolt, de csak félelemmel és .szorongással, mert kinevették és ha elkapták valahol magányosan, körültáncolták, húzogatták kóchaját, korommal bajuszt festettek az orra alá. Tehenekre inkább gondolt. Néha furcsa szörnyetegekről álmodott, amelyeknek tehén testén leányfej nyugodott. Egy vasárnap eslte, a pataktól jött éppen, amikor néhány legény körülvette. Miskó és Furgyik Anti vezette őket. Hahotáztak és nagyokat kiabáltak. „Licskó, hátul van, a tehén szarva!" „Büdösek! Büdösek!" Dühösen köpködött. Megmarkolták a legények, fel-feldobálták a levegőbe, aztán a ruháját húzogatták, gyantával beragasztották a haját. 124