Bányai Pál: Fakó földek

sem ... Itt van a szívemben, innét nem leliel kiszakítani!" Valamit morgott az öreg, de azért jólesett neki, hogy ennyire szereti a fiát ez a lány. Amikor hazajött Eléna, elmondta anyjának, hogy mit beszélt az öreg Bednárikkal. Nagyot sóhajtott az öreg asszony. „Pedig jobb lenne édes

1 leányom, ha kiszakítanád a szívedből, mert én érzem az én anyai szívemmel, hogy sok bajod lesz még miatta... Nem való a gazdag házba a szegény leány. Olyan ez, mint a ló és a szamár egy szekér előtt ..." De Elénával nem lehetett beszélni, folyton csak Miskóra gondolt és alig várta, hogy végre megláthassa. Sokat gondolkozott Seszták a cigányokon. Csak most jött tudatára annak, hogy milyen keveset is tudott az életükről. Itt voltak körülötte. A ruhájukat, az arcukat látta, hallotta a hangjukat, de hogy hogyan és miből éltek, mit tettek, arról csak egész homályos fogalmakat alkotott magának. Valahogy úgy volt velük, mint a fával, amely mellett minden nap elment és annyira ismerte a helyét, hogy már elkerülte a figyelmét, mintha ott se lett volna. Talán csak akkor látta volna, egész tisztán, minden részletével, ha egy nap eltűnt volna a helyéről. Akkor megállt volna megdöbbenve és azt mondta volna: Itt egy fa állott. Figyelni kezdte a cigányok életét. Vagy kétszáz lépésnyire a falu végétől, ott ahol az országút hirtelen lesoványodott és fölvezetett a hegyekbe, amerre csak erdők, madarak és fel113 6*