Bányai Pál: Fakó földek

„Egyedül voltál, mégsem sírtál . . . Gőgös vagy te nagyon!" „Nem sírtam, amikor a feleségem meghalt?.. Nem sírtam, igaz. Csak kimentem az istállóba és kedvenc lovamat addig ütöttem, amíg kinyújtotta négy lábát és a nyelve kilógott . . . Soha nem volt jó szavam a fiamhoz?..." Megütötte a mellét, csak úgy döngött. „Csak magamat kívánom a helyébe és én sem akarok élni, ha ő meghal és szentuccse fogadom, hogy előbb meggyújtom a házamat, a gépeimet, a pénzemet, mindenemet, amim van és aztán az első fára felkötöm magam . . . Miért kell mindig úgy tenni, ahogy mások tesznek?! Valamikor puha volt az én szívem is, de megkeményedett . . . De itt belül dobog. Dobog, dobog, dobogdobogdobooog . . . Te . . . te buta kövér asszony ..." „Gőgös vagy te nagyon, Bednárik András." Miskó megmozdult. Valamit mondott. „Hocskalda ..." De nem értették meg. „Ugyan ki szúrhatta meg?!" — kérdezte az asszony. A férfi hallgatott. És multak a percek. Csiga-biga. Csiga-biga. Lassan, nagyon lassan ketyegett az óra. Olyan erősen figyelte a ke-ty égését, hogy már nem is hallotta. „Megállt az óra ..." Csiga-biga. Csiga-biga. A levegő üvegből volt. Néha megmozdult az asszony. Ruhája sus106