Bányai Pál: Fakó földek

erősen és dörzsölgette. Tehetetlennek és gyen­gének érezte magát. Valamit tennie kellett vol­na, de nem tudta, hogy mit. Néha felnyögött és homlokát ütötte. É9 amint így járkált, egész élete újból le­pergett. Apjától tizenöt holdat örökölt. Mi állott előt­te? Az ősi küzdelem, az ősi eredmény. Többet akart. Renyhe a föld, serkenteni kell, mint a lusta lovat. Szülő asszony a föld, a segítségére kell lenni, hogy könnyen szüljön. A faluban ő volt az első, aki váltotta a ma­got, ő használt elsőnek műtrágyát, újfajta ekét. Mezőgazdasági szaklapokat járatott. Vetőmag fajtákkal kísérletezett, minden újítást kipró­bált, hogy fokozza földje termőképességét. Sze­kérszámra horda el a követ földjéről. De hi­ába volt minden. Egyszer a rozsda pusztította el termését, másszor a szárazság tette tönkre, majd a jég verte el. Megátkozta akkor a földet. „Te beste, te rima!" „Bolond vagy te Bednárik András. Az em­ber azért él, hogy szolgálja a földet, amit ád elfogadja Isten ajándékaként. Okos emberek voltak apáink, mégsem fogtak bele holmi bo­londos újításokba. Te pedig náluk is okosabb akarnál lenni. Vigyázz! beletörik a bicskád, a föld níem hagy magával komédiázni." így szóltak hozzá a falu vénei. A maga korabeliek egyszerűen kinevették. „Könyvből tanulja Bednárik András a föld­művelést. Hahahaha . . ." 101

Next

/
Thumbnails
Contents