Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)

Bevezetés. Amikor felnyitottam porlepte irómappámat, — s előkotorásztam belőle utijegyzeteimet, hogy olvasómmal együtt mégegyszer átbolyongjam a Nyitravölgy vadregényes tájait, a híres magyar nimród, Apponyi Henrik*) levele került kezembe. Valahol a Pamír bércei között vetette papírra a kalandos életű gróf — ott, ahol ember ritkán fordul meg — s kusza sorokban írta ezeket: »Sajnos, tigris fotóm nincs, de majd adok, ha hazaérkezem. Addig egy marhór fotót küldök, ez a Himalája legritkább állatja, a legnehezebben becserkészhető. Négyezer méter magasban lőttem, tehát ép öt Tribecset kellene rakni egymás fölé, hogy elérjen/' Mikor Apponyi Henrik ezeket írta, opálos tengerek választották el tőlünk — gondolataiban mégis ott kalandozott a Nyitravölgyben. A Himaláját a Tribecscsel mérte fel, a világ legnagyobb hegyének magasságmeghatározásában a Nyitravölgy hegyét használta fel egységül — valami onnan is visszahúzta ide — a kanyargó Nyitra mellé ... Mi adja a NyitI ravölgy e varázsos erejét, mely legyőzi a hegyeket és az óceánoI

kat? Mi az oka annak, hogy borongva emlékezik rá az, — akit egyszer erre vetett sorsa — sodorja bár a végzet akárhová? Mi az a delejes fluidum, mely a Nyitravölgy atmoszféráját átsugározza? Nehéz rá egy szóval válaszolni. De ha elkóborgunk a Nyitra vize mentén, ha meghallgatjuk e föld meséit, a letűnt idők édes-bús történeteit — már is megtaláltuk a feleletet. A patinás mult ódon emléke, a letűnt idők igéző varázsa az, mely felejthetetlenné teszi ezt a földet olyannyira, hogy lélekben mindig visszatérünk hozzá. Az omladozó várromokat befonta ugyan a repkény, a régi udvarházak gyepes udvarai felett csak a csend mélázik, a rejtett I

*) A »Queen Mary« óceánjáró utikönyvtárának lajstroma csak tizenhét magyar könyvet sorolt fel, de köztük Apponyi Henrik indiai vadásznaplóját is (Uti- és vadásznaplóm Indiából és a Himalájából).