Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)

Az ujvári vérpad

vörös lépcsőkön a láncos tőke felé. A bakó szolgái kendőt nyújtottak neki, hogy kösse be szemét — de ő viszszautasította. Még egyszer végigtekintett Újvár bástyáin, melyhez annyi dicső tette fűződött — végignézett a vérpad alatt felsorakozó kurucdaliákon, akiket valaha ő vezényelt - búcsút intett öccsének s lehajtotta fejét a tőkére. A bakó lesújtott s a vörös posztóra meleg, vörös sugarakban fröcskölt szét Ocskay vére. Feje legurult a hóba, vörös csíkot hagyván maga után. Aztán pedig: „Feltűzték a fejét a bástyafokára, Amely néz Nyitrára — egy nagy árbócfára, Nagy fekete hollók sürün szálldosának, S ott körülkerengvén ekkép károgának: Kár, kár, kár, kár vala Ocskay Lászlónak, Ilyen nagy vitéznek — lenni árulónak, De nem kát hazáját, vérit eladónak Szemeit kivájni fekete hollónak..." A megcsonkított tetemet—miután éltében megjárta a sors ormait és mélyét — a ferencesek irgalmassága fogadta be utolsó pihenőre — taríja a szóhagyomány. Kevés nyitravölgyi mondának van oly hatalmas irodalma, mint az újvári vérpadnak. Az idézett kurucbalíadát is Thaly Kálmán írta az Ocskay monda alapján, aki különben a pártütő fővezér életét két kötetes munkában dolgozta fe!. A történelmi mag köré a kor egész sor legendás epizódot termelt ki-s ezeket fűzi össze a monda. Az epizódok, (melyeket nem őrzött meg hites történelem) avatják az újvári vérpad legendáját a történelmi tényeken túl a Nyitravölgy mondavilágának egyik legszebb, legcsillogóbb mozaikszemévé... — 1 SS —