Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)

Az Isten lábanyoma

megneszelte a dolgot s elmenekült, még mielőtt kunyhója rádőlt volna. Akik a határban találkoztak vele, hallották, hogy szörnyen átkozódott... — Átkozott legyen ez a hely, ahol a zséreiek rám akarták dönteni a kunyhót. Nem tudtam imádkozni esőért? Hát jó! Essen itten eső mindig, akár szükség van rá, akár nincs... Azóta a Remetekút felől mindig gomolyognak a felhők s úgy hívják az egész vidéket is: Rohadtszeg* A hulló eső megülepedik a Zsibrica nyergén — az Isten nem hagyja elpusztulni szomjan azt, aki nyománál vert, magának szállást. így őrzi a nép ajka a Zsére eredetéhez fűződő mondát s az ahhoz kapcsolódó Rohadtszeg történetét. Az első rész teljesen eredeti magyar népmonda — a másodikban megtaláljuk a zebori Szórád-monda elkevert és mássá csiszolódott elemeit. Az Isten lábanyomának mondája — közvetlen, naiv és primitív elgondolású — ép ebben rejlik varázsos szépsége, irodalmi feldolgozása eddig egyáltalán nincs. Az Istennyomát Zsérén afféle emlékhelynek tartják, kegyeleti tiszteletnek örvend. Ha beteg valaki a faluban, ide jönnek farkasfűért, tisztesfűért, vagy cenzőriáért. Megnő az másutt is, de használni csak az használ, mely az Isten lábanyoma körül terem. Azt is mondják, hogy az angyalok minden évben egyszer: Szentiván éjjelén leszállnak a Zsibrica * nyergére, ilyenkor minden tisztalelkű ember hallhatja, milyen szépen énekelnek és muzsikálnak. A pásztorok^ akik ekkor történetesen ott legeltették nyájukat az Isten nyoma körül — tisztán kivették a szentiváni éjszaka zenéjét. Halkan szállt a csodálatos muzsika a nyáréji éterben egyenesen a hold rőt korongja felé — mely a zöldesparti tető felett állapodott meg égi útjában... * Menyhén további mondát is fűznek a Zsibricához. Elhagyott barlangjában maga a garabonciás lakik, aki innen időnkint fergeteg alakjában* kitör .. . — 118 —