Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)

Az Isten lábanyoma

IP^ A jó Isten — meséli a rege — már megteremtette az eget, földet, folyókat, sőt az embert is, már csak az a feladat várt rá, hogy az emberiséget a föld hiilö kérgén elhelyezze — s szétossza rajta a városokat és a falvakat. Iszákjába tette tehát úgy a városokat, mint a falvakat — elővette faragott meggyfabotját s elindult a földön, hogy behintse településekkel. Az Úr bölcs előrelátással szórta szét útjában a helységeket. Oda, ahol legelők smaragdja húzódott, falvakat szórt el —a folyók mellé, az útkereszteződésekre s oda, ahol kincseket rejtett a természet öle: városokat. Fárasztó és kimerítő volt ez az út — nem csoda, hogy mire elért a Zsibrica nyergére, kedve kerekedett egy kicsit megpihenni s útjában bizony kis időre meg is állapodott. Megállott a hegy oldalában s vele kísérete is megpihent. Leszálltak az angyalok, akik röpülve követték — s tisztes távolban megpihent a lófarkas ördög is, aki az Úr léptenyomában settenkedett, hogy azt, amit az Úr megalkotott, egyenetlenséget szítván — szétrombolja, sátáni munkával megbontsa. Az Úr azonban nem sokáig állt a Zsibrica nyergén. A nagy munka, mely várta, rövid időt engedélyezett — pihenőre. Felemelte botját, felszálltak az angyalok, akik a sziklán pihentek — s kissé távolabb szedelődzködött már a sátán is, aki alattomban csak azt leste, mikor indul az Úr tovább... Igen ám, de a Zsibrica völgykatlanba szalad ! Az Úr is hatalmas lépést tett, hogy áthágván a katlant — megvesse lábát a Tribecs előhegyén így történt, hogy a nagy lépés közben az Úr kezéből — melyben a szétosztásra elkészített falvakat tartotta — kicsúszott az egyik s lehullott a földre. Minthogy pedig a nagy lépés közben a Teremtő egyik lábával a Zsibricán, másikkal a szemben levő zöldesparti tetőn állott — a véletlenül kicsúszott falu a két hegy közé esett — oda, ahová még a jó Isten sem szánta, így került Zsére a világ háta mögé — s azért mondják a zsibricatövi jó palócok ma is, hogy erről a faluról „még az Isten sem tud". Az Isten lábnyoma, — meséli tovább a monda — a Zsibrica nyergén és a zöldesparti tetőn még ma is látható. Bárki saját szemével meggyőződhetik róla, akit — 116 —