Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)

A hegyek kincse

Kifogyhatatlanok voltak ezek a pásztorcsemeték játékötletekben, ha elunták a bújócskát, eldugták egymás holmiját, amit a tulajdonosnak aztán társai hahotája közben kellett megkeresnie. így történt, hogy játszás közben az egyik kis pásztorfiú kalapját társai egy sziklaüregbe gurították. Kórusban nevettek aztán pöttömnyi társukon, aki fellelte ugyan a sziklaüreget, de hiába nyúlkált bele — a kalapot nem tudta belőle kihalászni. Biztos mélyebbre gurúlt — nevettek társai — s a kis pásztor nem volt rest, hasrafeküdt s bemászott a szűk nyiláson a szikla alá. A sziklafolyosó tényleg rézsút lejtett lefelé, s így a kalap tényleg elgurult. Szégyelt kalap nélkül visszatérni, s egyre mélyebben kúszott a folyosón lefelé. Később már kúsznia sem kellett, mert a lapos folyosó kényelmes barlangi úttá szélesült, melyre vak sötétség borúit. A bejárati rés eltévedt sugarai ide már egyáltalában nem világítottak be. A kis pásztor bizony megriadt a kísérteties sötétben, s már megbánta, hogy ily mélyre merészkedett. Már — már azon volt, hogy visszafordul, ekkor azonban észreveüe, hogy a sötét barlangfolyosó messze végén gyér világosság dereng. Ott lesz a kijárat! — dobbant fel örömmel a kis pásztor sziVe, mert hiszen már csak egy gondolat vezérelte, hogy mielőbb kijusson a koromsötét barlangfolyosóból. Szaporán szedegette lábait a fény felé, lépteit ijesztően hangoztatta vissza a sziklafolyosók fala. A fény valóban egyre erősödött s ajlónagyságú üreghez vezetett; ezen át tört be a fény a folyosó sötétjébe. A pásztorfiú örömmel bújt a nyilásba, mert hisz mögötte már a szabad eget sejtette. Bezzeg földbegyökerezett lába, amikor a nyilás küszöbérői lelépett. A nyilás hatalmas földalatti terembe vezetett, oldalain méteres cseppkövek lógtak, közepén pedig hatalmas, vakító kőhalom állott. A fénylő kőhalom előtt hevert a kis pásztor elgurúlt kalapja. Égő kőrakás— rémült el a pásztorfiú, — s még jobban megborzadt, amikor tekintete a fénylő kőhalom oldalára tévedt. A vakító kőrakás mellett fekete asztal állott, rajta hatalmas nyitott könyv, és szalmavastagságu gyertya. A fekete asztal rnegett kísérteties alak ült. Redős, sötét lebernyeg borította egész testét, bozontos szakála mellére lógott s szálai rendetlenül fonódtak egymásba. Szemei — li —