Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)

A hegyek kincse

vörös tűzben égtek, s mereven bámult az izzó kőrakás felé. Csak akkor riadt fel merengéséből, mikor a kis pásztorfiú felverte a sziklaterem csendjét. Ki háborgatja magányom ? — kérdezte öblös hangon s felemelte fejét. A pásztorfiú meglepődve látta, hogy a szellemalak arcán mély redők árnya sötétül. Csak a bánat és csalódottság ekéje szánthat ily mély barázdákat! — Pásztorfiú vagyok — szepegte a jövevény remegve — a Vysehradon legeltettem juhaim s társaim begurították kalapom a barlangba. Idegurúlt egész az izzó kőrakás elé. Kőrakás ? — nevetett fel kísértetiesen a szellem — ami előtted fekszik: az a prónai hegyek legendás kincse. Mind az Embernek szántam — folytatta rekedten — odakünnre ! Megnyitottam a föld méhét, hogy a hegyek kincsével jólétet varázsoljak a földre! Elvezettem a sziklák ereibe, elrejtettem a halmok homokjába, elszórtam a patak habjaiba, csakhogy az Ember könnyebben jusson hozzá — s öröm legyen a földön. De az Ember visszaélt a hegyek kincsével! Az asszonyok karjukra fűzték, hogy másoknak fessenek, a férfiak gyilkoltak, hogy egymás eiől orozzák el, ellenséggé vált a barát, ledér szeretővé a hitves. Vér és könny csurgott nyomába mindenütt... Ez a nagy könyv az Ember bűneit foglalja magában! Soha nem élt vissza rútabbúl senki a természet ajándékával, mint az Ember a hegyek kincsével. Persze most csodálkozik az Ember, hol van a kincs ? Nincsen többé ! Visszahoztam onnan, ahová elvezettem, a sziklából, a homokból, a patakból. Halomba gyűjtve őrizem itt a Vyšehrad mélyén ! Emberi kéz többé nem érinti meg a prónai hegyek kincsét! — A pásztorfiú álmélkodva hallgatta a szellemalak szavait, s inkább csak érezte, mint értette azoknak mélységét. Az most hirtelen megrázkódott mint, aki az extázisból húll vissza a valóságba; mint, aki gondolataival nagyon meszsze elkalandozott. Mit is mondtál kis legény ? — kérdezte — igen, a sapkád! Itt van, la s csontkezével felemelte a kalapot, majd az izzó kőrakásba nyúlt s a kalapot teleszórta fényes kövekkel. Legyen valami emléked tőlem — mondta, miközben — 12 —