Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)

Falu a föld alatt

x búcsúzója, a vöröskakas sem, mert hiszen az emberek a kutakból másztak elő s így mindjárt neki láthattak az oltásnak. Az elemózsiát még benn hagyták a lochokban, hátha visszajön a tatár s újból le keli szállni a föld alá! Pedig, dehogy jött az rnár vissza. Ghýmes sikertelen ostroma után egyszersrnindenkorra elkotródott a Nyitravölgyből. Még a legendás kehely is visszakerült — melyei a tatár elrabolt Egy tatárorosz városkában bukkant fel s minthogy az aranyban benn volt Nyiíra-Pereszlény neve, nem volt nehéz megállapítani, honnan jutott kalandos utakon az orosz földre. Ma ismét a pereszlényi templom kegytárgya, ahonnan évszázadokkal ezelőtt elrabolták. A lochok azóta beomlottak, az évszázadok beforrasztották a kutak nyílásait, a földalaiti folyosók meséje azonban ma is tartja magát Pereszlénybeti s úgy emlékeznek az itt-ott még építkezés közben felbukkanó üregekre, hogy ezekbe annakidején a falu lakossága bújt meg az ellenség elől. Egyesek szerint ez az ellenség a tätár volí, mások szerint a török, némelyek szerint mindakettő, dehát ez a körülmény a monda lényegén mit sem változtat. A töredékes monda egységes feldolgozását első ízben könyvünk nyújtja s a pereszlényi szóhagyományokat csoportosítja. A monda magvát történelmi tény képezi (a tatárjárás) — a kehely elrablásának, históriájának történelmi gyökere a törökinvázió idejébe nyúlik. 1682. május 7-ikén az újvári basa támadt rá a gazdag Pereszlényre, épp istentisztelet idejében. A prédikáló Polacsek Jeromos galgóci barátot a basa a templom előtt megölte, a templom kegyszereit elrabolta. Hönig Gottfried császári ezredes Buda visszafoglalása alkalmából megtalálta a kelyhet, melyet a török idecipelt s visszaszármaztatta a pereszlényi plébániának. A pereszlényi mendemondáknak tehát van történelmi gyökerük, maga a történet azonban ezeken túl, mint legendás népmonda él a falu emlékének köztudatában. 90 —