Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)

Falu a föld alatt

v" gyen magával elemózsiát, akár hosszú hetekre. Víz, az akad akármennyi a kutakban!" — A falusiak engedelmeskedtek a bíró parancsának. A pásztorok a lábasjószágot a Tribecs erdeibe hajtották. Nagy hegy a Tribecs, csupa búvóhely, oda ugyan el nem talál a tatár! ők maguk leszálltak a kutakba. Csak a pap maradt vissza! — Nem hagyhatom el az istenházát s a misét — válaszolta s nem szállt le a föld alá. Mindez időben történt. A nyitrai hegyek alól lángnyelvek csaptak az égnek. A tatár már a közvetlen szomszédságban megbúvó Apponyban fosztogatott — s ezt a munkát dicsőítette az égő házsorok lángtengere. Sikerült rajtaütni a falun, még mielőtt az emberek elmenekülhettek volna. Hát még Pereszlény — vélte a tatárvezér — ott lesz majd az igazi zsákmány! A kopaszfejű vezér azonban csúnyán az égnek fordította mandulaszemeit, mikor serege élén Pereszlénybe hatolt. A falu néma volt, sehol egy lélek, mintha mindenestűi elnyelte volna a föld. Talán a templomba bújtak el! — kiáltotta a vezér s a tatár egetverő halali kiáltással rohant a templom felé. A templomban tényleg találtak embert; az öreg papot. Ezt azonmód agyonverték az oltár előtt, mise közben. Az arany misekeíyhet a mandulaszemű vezér azonnal nyeregkápájába rejtette, dehát egy misekehely igazán nem volt zsákmány Pereszlényre ! Bő marhaállományt jeleztek innen a tatárnak s az egész faluban nem bőgött egy tehén sem, de mégcsak egy birka sem bődült el az istállókban. A szalmás udvarokon néhány vézna tyúk csipogott, a házakban pedig nem volt semmi, nem volt elemózsia, mégcsak egy oldalas szalonna sem. Mintha előre kifosztottak volna minden házat ! — Valaki elárult minket — kiáltozott dühében a mandulaszemű vezér — hisz ez a falu már elmeneküli! Nosza utánnuk! Talán még utolérjük —őket! A tatár a falu tutsó felén talán gyorsabban távozott, mint ahogy jött. Alig vonult el a tatár, előbújt a lochokból a falu népe. Megmaradt mindenük, marhájuk vagyonuk, életük, egyaránt, csak az öreg pap s a templomkehely vált a vérszomjas keleti faj martalékává. Nem tett kárt a faluban a tatárok — 89 —