Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)
Az utolsó fehérbarát
völgyében. Jótevői és nevelői voltak az egész környéknek. Az elefánti nép ma is meleg szeretettel őrzi munkájuk emlékét. Lenn a faluban malom jelzi működésüket, a határban pedig a ma is használatban lévő „Barátút", melyet a pálosok tapostak ki valaha a Zobor felé, ahol a klastromot látogatták. De hát miért jelzik a pálosokat Elefánton csak emlékek? Hisz a pálosok szerzete ma is fenntartja magát s ma is működik! A feleletet egy szép nyitravölgyi monda adja meg, melyet Elefánton bármely öregebb falusi elmesél — s meiy a pálosok elefánti pusztulásához fűződik... II. József császár radikális változásokat okozott a magyarság megszokott és századokon át bevált életében. Egyházi rendeket, kolostorokat szüntetett meg egy tollvonással — sa pusztulás szele végigsöpört a Nyitravölgyön is. Az elsők között a zobori kamalduii zárdában jelentek meg a császári biztosok, lepecsételték az ajtókat, távozásra szólították fel a rendtagokat és szekularizálták a kolostor egész vagyonát, melyet a hivők hálafilléreiből hosszú éveken át gyűjtöttek a csendes szerzetesek. Mikor a zobori klastrom sorsának híre eljutott az elefánti zárdába — minden rendtag érezte, hogy az ősi kolostor napjai is meg vannak számlálva. Jól tudták, hogy az a kultúrális munka, amit a kolostor hosszú évek során végzett a Nyitravölgyben — mit sem nyom javukra a latban, s jól tudták, hogy a pálos rend már rég szálka az uralkodó szemében. A fehérbarátok szerzete magyar rend volt, gerinces nemzeti öntudattal, már pedig ez sehogysem konveniált az uralkodónak, aki heterogén birodalmát egységesíteni, centralizálni igyekezett. András perjel minden reggel szorongó szívvel keit fel s minden látogatóban futárt vélt, aki nagypecsétű hivatalos levéllel köszönt be a kolostorba. De nem csak a prior járt nehéz szívvel, rendtársai ugyanúgy érezték a végzet lehelletét. Meleg tekintettel simogatták a fehér cellafalakat, melyek közül olyan szép kilátás nyílott a smaragd tölgyfalombok nyári szélben hullámzó tengerére, ki tudja meddig fogják lakni az öreg falakat, melyek között mindig pálosok laktak s ki tudja meddig fognak pihenhetni társaik ott lenn a kriptában, akiket azzal a — 82 —
