Csanda Sándor: Első nemzedék
A líra - Mécs László
A szlovákiai magyar vallásos olvasóközönség általánosan kedvelt költője volt; rendkívüli népszerűségét nem utolsósorban szavalóművészetének, szónoki tehetségének is köszönhette. Katolikus kántorcsaládból származik, Hernádszentistvánon született 1895ben. Első versei 1916-ban jelennek meg, 1918-ban pappá szentelik, majd tanár lesz Kassán, 1920-ban Nagykaposra, 1929-ben pedig Királyhelmecre helyezik át plébánosnak, s ott él egészen 1945-ig. A felszabadulás után Magyarországon élt, mint költő elhallgatott. 1953-ban koholt vádak alapján letartóztatták, 1956ban rehabilitálták. Nyugdíjas papként élt Pannonhalmán 1978-ban bekövetkezett haláláig. Mécs sokhúr ú lírájában kezdetben az általános emberszeretet és a katolicizmus uralkodik. Első verseskötete, a Hajnali harangszó 1923-ban Ungvárott jelent meg. A kritika általános elismeréssel fogadta; a sarlósok egyik irodalomtörténésze és kritikusa, Zapf László így ír róla 1932-ben a Magyar írásban: Még a marxista dialektika legmerészebb osztályharcos követelménye is — tisztán a keresztény emberszeretet alapján — felrémlik Mécsben: az élet és a természet szépségének felfüggesztő tagadása, a szociális harc érdekében, mikor a madárfütty hallatára, báli zsivajban vagy bármilyen más vonatkozású emberi elgyengüléseiben a kizsákmányolt proletárok sorsa vádolja, és nem hagyja, hogy élvezze annak a polgári milieu-nek szépségét, melybe hivatása helyezte (Erdőszélen, Majálison). Edward királyénál is tragikusabb sors ez, mert senkit se küldött máglyára, mégis mindenütt a proletárok segélykiáltása zúg a fülébe. Még az igazán emberileg és szabadon átérzett fiúi vagy testvéri szeretet is a szociális kérdésre rávilágító gyűjtőlencse gyanánt csillogtatja meg. (Egyszerű krónikácska egy nagyon jó emberről stb.) Az apja jóságát a háború előtti magyar szellemi proletárok sorsközösségébe helyezi. Legművészibb szocialista versei pedig azok, melyekben egységes világtörténelmi horizontú képet keres, mint például a Jövőbe zengő énekben, amikor egy névtelen hasonlatban a polgári társadalmat, a „Kevesek" mámorát, a római császárság utolsó kéjenckedéseihez hasonlítja, és látja összeomlani egy új világ hajnalán a „nyomor Jerichó-falait". Ezt a világképet tovább építi a Rabszolgák énekelnek című kötetében, mikor a felsorakozó proletárhadat az első keresztények felvonulásaihoz hasonlítja, anélkül, hogy ezt a hasonlatot direkt megnevezné. A Vatikán és mindenki most 95
