Csanda Sándor: Első nemzedék
A líra - Vozári Dezső
szatírának általában pozitív tartalma van, az ellentmondások feltárása erkölcsi és társadalmi igazságok felismeréséhez vezet, s ezek az igazságok Vozári költészetében is gyakran szociális jellegűek. Amikor például arról olvas újsághírt, hogy Rotschild báróné fiúgyermeknek adott életet, így elmélkedik Egy kétnapos milliomoshoz című költeményében: Bölcsőd fölé a sorsharag von baldachint, sötétet, ó, kétkilónyi hús, remegj és sírva törj magasra; nagy szélvész zúg a tájakon; hová sodorhat téged? trónusra? szennybe? távoli bolygóra? lámpavasra? Vozárit a két világháború közötti szlovákiai magyar sajtóban nemegyszer vádolták erkölcstelenséggel, kozmopolitizmussal s főként azzal, hogy hátat fordít a kisebbségi élet problémáinak. A vádakban inkább csak provinciálisán értelmezett nemzetiségi szempontból volt némi „igazság", mert Vozári nem kisebbségi magyar költő volt, a szó szűkebb értelmében; egyetemes művészi szempontból több volt ennél: a két világháború közötti lázadó, negativista, európai horizontú értelmiség költője volt. Szalatnai Rezső már 1935-ben rámutatott a Magyar Figyelőben lírájának ezekre az egyetemes vonásaira: Amit mond a világról és önmagáról, az külön hangsúly és dogmatikus megjelölés nélkül amúgy is teljes korvallomás. Egy költő, egy igazi lírikus nem adhatja magát anélkül, hogy őszintén ne szólna körülményeiről, s a napokról, amelyek a szíve gyökeréig égetik. Vozári Dezső néhány versében a kifejezhetőség szinte végső fokát érezzük, s ez a végső fok nem egyúttal tökéletes visszhangja mindannak, ami körülöttünk manapság történik? Sőt több is annál, mert a költői kifejezés sürítettsége világosabban és átfogóbban beszél mindarról, amit az egyes ember, a politikai lény csak felemásan lát vagy átél. íme, Vozári valamiképpen a helyi és időbeli dolgokon felül áll, valami időtlenség van benne, s mégis egyetlen versére se mondhatjuk, hogy korszerűtlen volna. A költő kedvelte a kalandos és detektívregényes tematikájú verseket, Villonnal hasonlította össze magát, a kóbor költővel, akinek mámoros ujját éppúgy „véresre sebezte a lant", mint kései utóda lelkét a modern élet. Modern nagyvárosi balladákat írt, melyek között igen emlékezetes a Kaland című. A költő egy 74
