Csanda Sándor: Első nemzedék

A líra - Vozári Dezső

áthangolja. Úgy hullt le, mint egy fáradt birka / az országút porába holtan —• / hirdesse létét ez a firka / hű kibicétől, aki voltam — írja Egy kártyás halálára című versében. Polgári humanizmusa nem ismeri a hősiesség fogalmát sem, egy lezuhant pilóta esetében nem a kötelességteljesítés áldozatát s nem a szerencsétlenül járt embert látja: . . . lehullott Elemér az egekből, / benzin és vér szaga keverednek, j nem voltak ikaruszi álmai, / csak afixfizetés kellett. / A gyerekének nyugdíjat hagyott, / békéken sétálhat majd az alvilágba. / Szállt a fellegek közt, magasra tört, / amit keresett, végre megtalálta. A hősiességről általában csak szatirikusán tud írni, s ez nyilvánvalóan összefügg a polgári világ megvetésével, a burzsoá rend okozta világundorral, mely annyira jellemző a XX. század intellektuális lázadó költőire. A nap hőse címen Balambérról költ magasztaló ódát, ki fogadásból huszonhat sört ivott, s mikor a zenekar tust húz, és egy hölgy autogramot kér a győztestől, hirtelen ránc ült ki homlokára, s riadtan távozott a toalettre. Vozári szerelmi lírája epikureista színezetű, mely a nőt elsősorban az élvezetek forrásaként ábrázolja, egyéniségét, lelki életét elhanyagolja: Csókollak, csókolj, nem tudom neved, [ nem ismerem sem ősöd, sem hazádat; / nászágy ad volt már ezer kerevet, / kínáltad pénzért csókraálló szádat. (Erato). Későbbi szerelmes verseiben is a testi vágyakozás és a profán hangnem uralkodik. Egyik szeretőjétől így búcsúzik: Itt voltál s nékem voltál gyönyörű, s mint kincset tőlem örökölt a másik, és párnám őrzi éjszakánk nyomát a szombat délutáni nagymosásig. Vozári költészete a második világháború előtt az ironikus és szatirikus versekben érte el csúcsát. Az ilyen jellegű költeményei páratlanul mesteriek; éles szemmel látta meg a polgári élet ezer fonákságát, ellentmondását. A mozikban giccses szerelmi filmeket vetítenek, gazdag mérnökről és gyönyörű, de szegény varrólányról, közben a néző tangót hall, villanytavakon ringó csónakot lát, a költő pedig így fejezi be Az első hangosfilm című szonettjét: Mint varjak árva hulla hűlt belén, / oly falánk egymás ajkán Kurt s Helén, / s a földszinten fölsír egy mafla néző. Az ilyen jellegű 73