Csanda Sándor: Első nemzedék

A líra - Vozári Dezső

cugoscipőt, pápaszemet, szivarkát, éhséget, szomjat, kulcsot és hajókat, a hídon látok öngyilkosjelöltet, és látom őt, mikor kihúzzák holtan, látom a gyárat, melynek gépe néma, virágot, melynek szirma egyre kókad, sorsokat látok, szennyet és poloskát. Ne vedd zokon hát, hogy erről daloltam. (Előhang egy verskötethez) Vozári költészetének számos eleme Forbáthéval rokon: mindkettő a város, a kávéházak, a bohém élet szerelmese, mindkettő cinikus; igen kedvelik a groteszket, a bizarr témákat s a periferikus jelenségeket, de míg Forbáth lírájának eszmeisége gyakran szocialista jellegű, Vozári apolitikus világpolgár marad, s csak akkor ismerkedik meg közelebbről a szocialista eszmékkel (1938 után), amikor költőtársa már elhallgat. Vozári formaművészete azonban szinte egyedülálló biztonságú, a legtöbb esetben nemcsak Forbáthét, hanem többi szlovákiai magyar költőtársáét is felülmúlja; a vers rendkívül könnyedén, szinte magától fakad belőle, ő volt a szonettkultusz meghonosítója a két világháború közötti líránkban. Míg Forbáth groteszkjei néha nemcsak meghökkentően naturalisztikusak, hanem szándékosan költőietlenek, parodisztikusak, Vozárinál éppen a tökéletes forma és a vele ellentétben álló gúnyos mondanivaló válik erősen groteszkké. Szonettet ír például Napóleon szobráról, s így ábrázolja a nagy hadvezért, a történelem legendás hősét: Fajtákat gázolt és emelt magasba, rendületlenül hitt ágyúba, vasba, ha útjába állt, eltiport hegyet. Muszáj nevetnem bronzcsászáron, tincsen, látván szegényt, annyi hatalma sincsen, hogy orráról elűzze a legyet. A költő gyakran balladikus történetet ír halálról, tradégiáról, de cinikus, gúnyos alaptermészete még az ilyen költeményt is 72