Csanda Sándor: Első nemzedék

Kitekintés - Irodalmunk fejlődése 1945 után

korszerű költői formában énekli meg az otthonát vesztett asszony magányosságát. Ujabb, Madárnak lenni (1979) című kötete líránk nagy nyeresége. Kulcsár Ferenc (1949—) Napkitörések (1972) és Édennek neveztem (1975) című kötete a realizmus irányában való fejlődésről tanúskodik. Az utóbbi a szülőföld és a szerelem vonzásában született. Legújabb kötetében (Krónikatöredék, 1919) a költő megsejtve a lét nagy kérdéseit is, verseiben a lelki tisztaság és ember voltunkhoz méltó etikus magatartás mellett tesz hitet (Zalabai Zsigmond). Varga Imre (1950—) költészetét így jellemzi Koncsol László, első kötetének (Crusoe-szaltók, 1975) utószavában: . . . tehetsége kétségtelen. Erről nem csupán verseinek friss-plasztikus képanyaga, nyelvének egyre teltebb hangzása, eleven szótára, szavainak fénye, tehát egy-egy felületileg is érzékelhető formai elem, hanem néhány mélyebb kutatószonda eredménye is meggyőzhet bennünket. . . Varga újabb költészetére (A medve alászáll, 1977; Boszorkányszombat, 1980) a neoavantgardizmus mellett hatással van a népköltészet és Weöres S ándor lí ráj a is. Tóth László (1949—) első kötete, A hangok utánzata (1971) elfordul a klasszikus költészet hagyományaitól, lemond a realista kifejezés és ábrázolás lehetőségeiről, önmaga elemzésével és új költői nyelv megteremtésével kísérletezik. Későbbi költészetében (Ithakából Ithakába, 1974; Átkelés, 1977,) sem szakít a neoavantgarde kísérletekkel, de személyes emlékeinek felidézésével szubjektív viszonyt alakít ki a világgal. Amióta csehszlovákiai magyar nemzetiség létezik, szinte állandóan felbukkan az az írói igény, hogy átfogó, nagy epikus műben, regényben kellene ábrázolni ennek a népnek az életét, speciális helyzetét és problémáit. Ezzel az igénnyel íródott már a legelső itteni regénykísérletek egyike, Falu Tamás Kicsinyesek című alkotása 1925-ben, majd Darkó István írt kisebbségi magyar regényeket (Korbács, Lángoló csipkebokor, Deszkaváros), de ezek — és más íróink hasonló kísérletei a felszabadulás előtt — nem hoztak létre kimagasló jelentőségű művészi alkotást. A legtöbb szlovákiai magyar író közvetlenül 1918 vagy 1945 után érzelmi okokból sem tudott volna kisebbségi életünkről hiteles történelmi regényt írni, mert a nemzetiségi diszkriminációk okozta sérelmek miatt nem lett volna képes az önismeret tárgyilagos megfogalmazására. A felszabadulás után, 1957-ben elsőnek L. Kiss Ibolya 332