Csanda Sándor: Első nemzedék
A kritika,publicisztika és az irodalomtudomány képviselői - Balogh Edgár és a Sarló
szemére veti egyes sarlósoknak a „szakmába való begubózást", s egyesek a Sarló levéltárába már előbb is ideiglenes kikapcsolódási nyilatkozatot küldtek. Valóban nehéz elképzelni, hogy ilyen mozgalmi munka mellett rendszeresen tudtak volna tanulni és vizsgázni. Egyébként is probléma lett, mit akar a Sarló „élcsapata": hivatásos forradalmárnak vagy szocialista szakembernek lenni? A Hét próbából nem derül ki, de a különböző Sarló-vitákban a mozgalom egyes képviselői joggal kifogásolták, hogy a politikai bonyodalmakba való elmerülés helyett ez utóbbi célt kellett volna inkább szem előtt tartani. Ha a máig fennmaradt eredményeket nézzük, akkor elsősorban azt kell megállapítanunk, hogy sok volt sarlóst ma mint kiváló szocialista szakértelmiségit tarthatunk számon. 1931 után, a kommunista párthoz csatlakozó sarlósokkal kapcsolatban felmerült az a kérdés (hol gyanú, hol feltevés formájában), hogy hivatásos forradalmároknak készülnek, s hogy a pártot (főként a pártsajtót) is irányítani akarják. (A legtöbb baloldali, részben szektás bírálatot Kovács Károly Megtévesztő és megtévesztettek című könyvében találjuk.) A Hétpróba ban Balogh is idézi egyik cikkét, mely szerint hivatásos forradalmárnak készült. Természetesen ehhez is joga volt, de az utólagos eredményt látva inkább egy másik sarlósnak, Ferencz Lászlónak adnánk igazat, amikor Jócsik Lajost bírálva így ír a kérdésről a Magyar Napban: A Sarló vezetősége azonban csak mellékfeladatnak tekintette a magyar szocialista szakértelmiség kinevelését. A Sarló vezető tagjainak egy csoportja valóban „ Berufsrevolutionärré" igyekezett magát kiképezni, és beleszólását igényelte a munkásmozgalom feladataiba. Ezen a vonalon összeütközésbe kerültek a kommunista párttal, melyhez fejlődésük folyamán politikai koncepciójukban és konkrét taktikai megoldásaikban is igen közel jutottak. A fentiek alapján azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a Sarló politikai és szakmai koncepciói néha ellentmondtak. Még ellentmondásosabbnak látjuk a Sarló irodalmi, művészi koncepcióját és rezolúcióját. Balogh részletesen ismerteti az 1931-es kongresszus irodalmi és kulturális határozatait. Félreértésre főként a terminológia ad okot; a sarlósok szocialista irodalomnak a munkások életrajzait, üzemi és falusi osztályharcos riportokat, beszámolókat stb. neveztek. Velük szemben néhány pártfunkcionárius (Rotorék) a jelszavakból összeállított verseket, 302
