Csanda Sándor: Első nemzedék
A kritika,publicisztika és az irodalomtudomány képviselői - Fábry Zoltán
számára, mely leginkább az avantgardisták, európai expresszionisták programjához hasonlít. Egyúttal élesen elhatárolja magát az irredentizmustól s az urak Magyarországától: A cél: küzdeni a hamis, bűnös nacionalizmus ellen, mely az irodalompolitikában a kényelmes igazolás eszközét vélte megtalálni, mely így nem más, mint az irodalom elejtése és ugyanakkor a magyarság értékének lebecsülése. Küzdelem az önképzőköri irodalom ellen, az urambátyámírók, kataszteri tollnokok, a kvaterkamagyarság, az asztaltársasági magyarság irodalma ellen. Küzdelem azon politika ellen, mely csak a témák hazafiságában keresi és értékeli a nemzeti és költészeti értéket. Küzdelem az „író" ellen, aki a fájdalmat konjunktúrával kapcsolja, mert útja, vágya végén nem áll más, csak a —- díszpolgárság. . . Küzdelem más munkával, jobb munkával, új lehetőségek, nagyobb utak, keményebb küzdelmek akarásával. Ez a program lázadó, újat követelő lendületével hasonlít több forradalmi avantgardista irány, így például a bécsi Ma körének kiáltványaihoz és nyilatkozataihoz, s nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy nálunk reális is volt, mert a polgári demokráciának a magyarországi rendszernél sokkal szabadabb légköre lehetőséget nyújtott megvalósításához. Ezzel szemben az is igaz, hogy igen kevés valósult meg belőle; provinciánkon az „önképzőköri irodalom", a kvaterkamagyarság veszélye nagyobb volt, mint Magyarországon, s a „pesti mérték" következetes elutasításával Fábry figyelmen kívül hagyta, hogy odaát nemcsak reakciós politikusok vannak, hanem a mieinknél tehetségesebb, magasabb színvonalú művészek is. Minderre utólag maga a szerző is figyelmeztet a Kúria, kvaterka, kultúra előszavában, s ugyanott példamutató bátorsággal szól későbbi kritikáinak merev szempontú, dogmatikus hibáiról is: Amit később a fasizmus főismérveként átkoztunk és pellengéreztünk — a kizárólagosságot és tekintetnélküliséget —, azt igazunk tudatában, tiszta szívvel korparancsként gyakoroltuk. Irodalmi vésztörvényszék voltunk. Az akkoriban a nevemhez tapadt „Szlovenszkó réme" jelző mindennél többet mond. Első írásaitól kezdve megfigyelhetjük az író humanista eszméinek és jellegzetes expresszionista kifejezéseinek, szellemes szójátékainak és szópárhuzamainak kialakulását és továbbfejlődését. A hasonló eszmeiség, a rokonszellem felismerése egy-egy műben már kezdetben is szubjektív ítéletre, túlzásokra csábítja az egyébként szigo280
