Csanda Sándor: Első nemzedék

A kritika,publicisztika és az irodalomtudomány képviselői - Fábry Zoltán

FÁBRY ZOLTÁN A költő törvény szövegező, kodifikáló. A költő: névadó. „Hanyag társadalmunkra szabatos szavam van", rögzítette szerepét és hangját József Attila. A költő nevet, jelzőt, jegyet, igét ad a múltnak, jelennek. Nevet ad a kornak, problémájának, figyelmeztető, felrázó jóslatának, diagnózisának, gyógyjavaslatának: és nevet ad a még meg sem született emberi jövőnek: gyermekének. És figyelemmel kíséri, amikor ez nevelők, kisajátítók, kiuzsorázók, szabotálok vagy idegenek kezére kerül. Az eltérés, az eltérítés fokáért aggódik. A felelős mindenképpen ő marad. A költő, aki névadó volt, most közbeszóló lesz: számonkérő. Gondoljuk el, micsoda közbeszóló, micsoda vádszövegező volt Ady, amikor a pírjukban is ynegátkozott gazok" az Ady forradalmában élő magyarságra ráhozták, rászabadították eltérítőnek, „gyógyítónak a Háborút, a Rémet". És hallgatott volna egy József Attila, vagy nem most lett volna igazában öngyilkos tiltakozás, amikor hamis perre, műperre, de igazi börtönre és halálra ítéltettek a személyi kultusz magyarországi áldozatai?! A költő mást akart. József Attila nagy magányának konstruktív értelmét ez a két sor hordozza: „megszerkesztem magamban, mint ti, majd kint, a harmóniát". Azaz: az én nagy magányomban, a költői „nagy zárottságbanmegszerkesztem nektek előre a mintát, mely nem sablon, séma és kaptafa, de nehézség, élet és halál, kín és gyönyörűség, tündöklés és nyomorúság igaz gyümölcse, emberhez méltó valóság: az én emberhez méltó magatartásom példája. A költő szubjektivitása —- a nagy magányos ténye, léte — kollektív valósítást eredményez. Illyés Gyula perdöntően tanúsítja: Dolgozom: küzdve alakítom nemcsak magamat, aminő még 277