Csanda Sándor: Első nemzedék

Kísérletek a dráma megteremtésésre - Sebesi Ernő

SEBESI ERNŐ A csehszlovákiai magyar irodalom első nemzedékének egyik legtehetségesebb képviselője, Sebesi (Fried) Ernő 1893-ban született az Eperjes melletti Sebeskellemesen, s 1944-ben a fasizmus mártírjaként hunyt el a mauthauseni lágerben. Élete utolsó éveire a zsidóüldözés réme nehezedett. A két világháború között hat verseskötete, egy elbeszélésgyűjteménye jelent meg, és számos drámáját is bemutatták. Drámái és elbeszélései feltűnő szociális érzékenységről tanúskodnak, hősei szinte valamennyien „megrúgott" emberek: a társadalom kitaszítottjai, elnyomottak, testi és szellemi fogyatékosságban szenvedők. S mindez tudatos művészi program eredménye. Sebesi nyilvánvalóan úgy vélte, hogy igazi drámát vagy novellát csak szerencsétlen s különc emberekről lehet írni, s mint gyakorló orvos nagy számban ismert meg ilyeneket. Bizonyos írói hitvallás tükröződik Randevú a Palkovicsban című novellájában. Egy vendéglőbe titokzatos „Valaki" találkára hívja a kisváros összes púpos hátúját. Az érintettek és a járókelők rájönnek, hogy valaki gyilkos gúnyt űz velük, de senki sem sejti, mi lehet ennek az oka. Aztán kiderül, hogy a városka újságírója így akart ihletet szerezni szépirodalmi alkotásához: Ő realisztikus modorban akarta ábrázolni az életet, olyformán, hogy a témát nemcsak megírni akarta, de el is akarta demonstrálni, hogy életképességéről meggyőződjön. Ezért rendelte oda az áldozatokat, nemesebb esztétikai értelemben vett hőseit a Palkovicsba, a kaján gonoszság élő panoptikumába. Tudta, hogy a gonoszság ütötte fel sátrát a lelkében, de ő az irodalom purgatóriumán keresztül akarta a katarzis fölmentő ítéletét. Ő üstökénél akarta megragadni a való életet, hogy aztán a kezei közt érezze a fájdalomtól vonagló emberi szívet, s hogy ujjai közt vergődjön a meztelen emberi lélek. Sebesi felfogása szerint tehát a reális nagy mű alkotásához a szenvedő 260