Csanda Sándor: Első nemzedék

Kísérletek a dráma megteremtésésre

A két világháború közötti csehszlovákiai magyar írók az egyes műfajok közül a drámában értek el legkevesebb eredményt. Ennek egyik oka bizonyára az, hogy Szlovákia területén nem volt állandó magyar színház, mely a drámaírónak nagyobb ösztönzést nyújtott volna. Közvetlenül az államfordulat után a műkedvelő színjátszáson kívül csak Faragó Ödönnek volt egy Szlovákia-szerte vendégszereplő társulata. 1923-ban Faragó színtársulatának vezetését egy évre Földes Dezső vette át. 1925-ben engedélyezték a Szlovenszkói Magyar Színpártoló Egyesület működését, amelyről Sziklay Ferenc Kurturális szervezkedésünk története című cikkében megállapítja: A pozsonyi teljhatalmú minisztérium azonban önkényesen kihagyta belőle a műkedvelői színészetre és színészképzésre vonatkozó részt. így az egyesületnek egy joga maradt meg, a hivatásos színészet pártolása. Ebben a korlátozott működési körben is igen hasznos működést fejt ki a két — nyugat- és keletszlovenszkói — színtársulat javára. Anyagi támogatásával, mely évente 88—100 000 Kč-t tesz ki... a szezonok, állomáshelyek beosztásával, a kárpátaljai színikerület biztosításával... (Az Ország Útja, 1938. 103.) 1928-ban a hatóság két színikerületet létesített: a kelet-szlovákiait Kassa, a nyugat-szlovákiait Pozsony székhellyel, 1932-ben egy harmadik, kárpátaljai színikerületet is szerveztek. A keleti kerületet hosszabb ideig (1928—1937) Iván Sándor vezette. Faragó Ödön színtársulata szlovákiai magyar drámákat is mutatott be: Merényi Gyulától, Lányi Menyhérttől, Sándor Imrétől, Vécsey Zoltántól, Sziklay Ferenctől és másoktól, néhány mű pedig külföldi színpadon is sikert aratott (Sándor Imréé, Ásguthy Erzsébeté). A csehszlovákiai drámák zömével már a líráról és az epikáról szóló fejezetben foglalkoztunk, ebben a fejezetben három olyan szerzőt mutatunk be, akik írói sikereket elsősorban a dráma területén értek el. 259