Csanda Sándor: Első nemzedék

Az elbeszélő irodalom - Szucsich Mária

lanul megtalálja minden baj marxi magyarázatú szociális gyökerét, mint ez a kis iskolás lány — állapítja meg többek között (1928. 623). Második regénye, Egy lány felszabadul, a Masaryk Akadémia kiadásában jelent meg Pozsonyban. Lényegében ez is életrajzi regény; cselekménye a századforduló idején játszódik, egy alig húszéves fiatal lány lelki és értelmi fejlődését mondja el. A szereplők nagy része (Pottichék) és a kisvárosi környezet is ugyanaz, mint a Tavasztól télig című naplószerű írásában. Szucsichnak ez a második könyve már tetemes erögyarapodásró tesz tanúságot, bár a módszer, a látásmód és írói lerögzítés itt is ugyanaz, mint első könyvében. Szucsich Mária tulajdonképpen fotograf ál. Valóságos fényképalbum ez a könyv. A századfordidó látszólag békés és derűs légkörében elvonulnak előttünk a vidéki magyar középosztály lecsúszott, elproletárosodott tagjai; a nyugdíjas kishivatalnoki család, mely titkolt és nehezen leplezhető szegénységben tengeti életét, a módosabb, de önző és buta gőggel teli rokonok s a külvárosi utca szűkölködő és szegény szagú lakói. Különös és furcsa légkör ez, teli ámítással és ítélettel, intrikával, kicsinyeskedéssel. S még furcsábbak az alakjai. Valamennyi többnek akar látszani, mint ami. Esettségében és szűkös életviszonyaiban is „úribbnak" és előkelőbbnek, mint a többi, esetleg tényleg sanyarúbb viszonyok között élő rokon vagy szomszéd. Vak és megmagyarázhatatlan gőg és lenézés él ezeknek az embereknek a szívében, ahelyett, hogy annyi erkölcsi bátorság lenne bennük, hogy felismernék a közös sorsból származó bajokat és összetartanának. Nőíróink között, de különben sem akadt még nálunk senki, aki olyan egy szempillantásra meglátta volna a háború előtti életnek ezt a szeletét, mint Szucsich. Ez a környezetrajz és társadalmi helyzetkép valóban ügyes és sikerült. Kaffka Margit például egészen mást látott meg a magyar életből, mint Szucsich Mária. Mindezt csak azért említjük meg, hogy kiemeljük Szucsich egyéni szempontjait és módszerét — írja róla Sándor László a Korunkban (1937). 245