Csanda Sándor: Első nemzedék

Az elbeszélő irodalom - Ilku Pál

ILKU PÁL A szocialista szellemű ifjúsági irodalmi alkotások között minde­nekelőtt Ilku Pál (1912—1973) műveivel kell foglalkoznunk. Ilku Pál szocialista író az első Csehszlovák Köztársaság idején kárpát­ukrajnai területen tanított, együttműködött a sarlós mozgalommal, majd munkatársa lett az Új Korszaknak (megj. 1933—35), a radi­kálisan haladó tanítók havi folyóiratának. Rendszeresen írt a szo­cialista és kommunista lapokba, s ezért 1941-ben internálták. Haláláig a Magyar Népköztársaság művelődésügyi minisztere volt. 1934-ben Beregszászon jelent meg a Jóbarátom Kiskönyvtára kiadásában gyermekek számára írt két színjátéka: A munka him­nusza és az Anyaszív. A munka himnusza üde kétfelvonásos: gyermekjelenetekkel világítja meg a munka jelentőségét és szépsé­gét. Élénk párbeszédekkel mutatja meg a gyermekeknek a játék munka és az igazi munka közötti különbséget. Kisebb igényű, de meghatóbb és kedvesebb az érzelmi hatást keltő Anyaszív. Mindkét darabban vannak énekbetétek is, melynek zenéjét egy másik szocialista pedagógus, Czabán Samu, az Új Korszak szer­kesztője szerezte. 1936-ban adta ki a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Iro­dalmi és Művészeti Társaság Ilku Pál legfontosabb irodalmi al­kotását, Lendület című regényét. A cenzúra akkor számos radi­kálisan osztályharcos részletet törölt belőle. A felszabadulás után, 1949-ben a művet újból kiadták, kiegészítve a cenzúra által törölt részletekkel, Az osztály zendülői címen. A könyvet cseh nyelvre is lefordították, a Mladá fronta kiadó 1951-ben Gymnasiu hrozí vzpoura címen jelentette meg. A mű diáknapló formájában készült; témáját az író saját tapasztalataiból merítette. Fábry Zoltán így 246

Next

/
Thumbnails
Contents