Csanda Sándor: Első nemzedék

Az elbeszélő irodalom - Tamás Mihály

folyó versenyben. Nacionalista részről azonban többen kifogásolták az írónak az ellenforradalmi Horthy-rendszerről mondott kriti­káját. Vájlok Sándor azŰj Életben 1936-ban közölt terjedelmesebb kritikájában többek közt ezt írja a regényről: A zsidóságról nálunk sokfajta vélemény van használatban. Tamás úgy ír róluk, ahogy a közvélemény józanabb része nézi ezt a kérdést. Eszerint kész ténynek volt vehető, hogy jó részük magyarsága csak a gazdasági érdeknek volt a következménye, ami a helyzetváltozásnak megfele­lően orientálódni szokott. Tamás felfogása szerint a zsidóság nem marasztalható el ezért a cserbenhagyásért, mert ez a magyarságból gazdagodott meg, sajtóhatalma révén — sajnos — nagy magyar tömeget vezetett, és magát tüntetőleg magyarnak tartotta, mellén büszkén hordta az érdemkeresztet. Ez legalábbis kötelez. De a tár­sadalmi veszteség is mást mond. 1910-ben a mai Szlovákiában 76 555 zsidó mondta magát magyarnak, Kárpátalján 30 759. Az elváltozás ez: Szlovákia 1910: 76 555, 1921: 21 744 (—54 811), Kárpátalja: 30 759, 7083 (— 23 676). 1937-ben a Tátra kiadónál jelent meg Tamás Mihály utolsó csehszlovákiai könyve, a Sziklán cserje című elbeszélésgyűj­temény. Novelláit témakörök szerint csoportosítja: Gyermek, Föld, Munka, Szerelem, Halál. Megkapó biztonsággal tudja ábrá­zolni a paraszti jellemet (a cselekménnyel is), például a Szem­mérték című elbeszélésében. Elbeszélései rövidek, tömörek, jellem­ábrázolásai igen határozottak és pontosak. A történet hátterét gyakran csak sejteni lehet. Számos elbeszélésében igazi szimpátiával ábrázolja a szláv embereket. Elbeszéléseiben nem a cselekményen, hanem a jellemrajzon, a lélektani motívumon van a hangsúly. Emellett bizonyos riport­szerűség van bennük, némelyik karcolatnak tekinthető. A rövid írások legtöbbje csak egy jellemző mozzanatot rögzít, ahogy Szalatnai Rezső találóan megállapítja a Korunkban (1938-ban) közölt bírálatában: Tamás Mihálynak nincsenek leírásai, csak egy-egy utaló jelzője van a tájról meg az időről, amelyben az esemény lejátszódik, épp annyit mond itt is, amennyi az olvasó számára elég, hogy bekapcsolódjon az író élményébe. De amellett persze epikai hitele csorbítatlan. Mint igazi tősgyökeres realista ismeri az irányt és a mértéket. Vannak elbeszélései, melyek arányosság és mérték­tartás dolgában tökéletesek. (A Gyermek című első ciklusában például.) 192

Next

/
Thumbnails
Contents