Csanda Sándor: Első nemzedék

Az elbeszélő irodalom - Bányai Pál

előterében emberi sorsok állnak, mintha megfogadta volna Szalatnai előbbi kritikájának figyelmeztetését. A főhős családjával együtt egy kis hegyvidéki szlovák faluba költözik, s határozott cél nélkül él a faluközösségben. Osztályjellegűvé váló konfliktus alakul ki közte és a falu „elitje": a pap, a csendőr és a gazdag parasztok között. A pap végrehajtókat küld a párbért nem fizető parasztok nyakára, és hősünk ezt a papellenes hangulatot felhasználva, néhány parasztot rábeszél az egyházból való kilépésre; megszületik az istentagadók kis csoportja. (Ilyesmi gyakran megtörtént az első Csehszlovák Köztársaság idején.) A régebbi sémától eltérően azonban az elégedetlenkedőkben nem alakul ki forradalmi öntudatosság, az író nem beszél pártokról, ami feltűnő, mert a polgári demokráciában a falvakon is igen élénk politikai küzdelem folyt; csupán a könyv végén olvashatunk egy változatosan leírt, sikeres aratósztrájkról. A különböző cselekményeket tartalmazó, filmszerűen összeállított regényben egy már említett motívum bontakozik ki erőteljesebben. A bíró fia erőszakkal magáévá tesz egy tizenöt éves cigány lányt, ezért a cigány legények megkéselik. A felgyógyuló Miskó kocsmai bujtogatására a parasztlegények felgyújtják a cigánykunyhókat: egy másik fajon beteljesedik az ostoba bosszú. Gazdag parasztok fondorlatairól, szerelmekről és szexuális vágyakról van még szó a lazán összefüggő fejezetekben, s a végén a falu urai a közrendre való hivatkozással kiutasíttatják Sesztákot a községből. Balladásan szaggatott, sötét képek váltogatják egymást ebben az érdekes könyvben, mely haladó eszmeiségű, de nem igazodik a szocialista realizmus sémáihoz. Az osztályából és megszokott munkaköréből teljesen kiesett főhős önkéntelenül is a szerző életének viszontagságait és szemléletének változását juttatja eszünkbe, amiről egyik lírai jellegű vallomásában ezt olvassuk: A nyugtalanság meghódította életünket, már nem kielégítő a nyugodtság magabiztos hitbuzgalma, és szocializmusunk sem az egyszerű matematikai képletek szocializmusa már. Merünk kételkedni. És ez a kételkedő hit alaposabb és magasabb rendű, mint múltbeli fanatizmusunkgőgös felületessége. Olyanok vagyunk, mint a tudós, aki alázatos megszállottsággal hajol mikroszkópja fölé, hogy megtalálja minden dolgok magját. De milyen a mi életünk?! Csetlünk-botlunk, tragikusan és esetlenül. (Vallomás Szlovenszkón, Korunk 1937.) 165