Csanda Sándor: Első nemzedék

Az elbeszélő irodalom - Barta Lajos csehszlovákiai munkássága

fővárosi napilap, a polgári radikális Világ szerkesztőjeként. Már diákkorában rokonszenvez a szociáldemokrata mozgalommal, a szerkesztői munkát hivatásnak tekinti, a falusi szegénység érdekeiért küzd, az ún. szociális magyar parasztirodalom egyik megteremtőjévé válik. Egy ma már kevésbé ismert írásában, a Féja Géza művével kapcsolatban írt Viharsarok és Atlantisz címűben így vall Barta saját szerkesztői és írói tevékenységének első korszakáról: A Világ és a Huszadik Század szociológiai nemzedékének mindenesetre más volt a társadalomtermészeti kerete, és erőfeszüléseinek a korhoz való viszonyulása nem az volt, hogy alkalmazkodott a meglevőhöz, hogy simult az adott társadalmi erőhelyzethez, a nemzeti és egyéni lét minden pontján jelentkező erőmezők kisüléseihez. Megfordítva: alakítani akarta azt, ami mint uralkodás mindaddig megszokta, hogy minden hozzája igazodjék. Hiszen ez a nemzedék hurcolta ki táltosi szentködeiből a Nagy Fétist, és meg is kezdte a kíméletlen publicisztikai, tudományos, zsurnalisztikái és irodalmi harcot a leleplezett bálvány ellen. Ez a nemzedék olyan politikai rendszerből nőtt ki, melynek állandósága arra volt alapítva, hogy ocsmány vesztegetés, lélekvásárlás gyalázatának határtalan korrupciójával a választásokon megszerzett többség, az a rohadt lelkű mameluksereg, a zsebkendőjelre szavazott igennel vagy nemmel. Ez a nemzedék utat tört a sivatagból kifelé, hátvédjét a polgári liberalizmus és a politikába egyre jobban belesúlyosodó ipari proletariátus adta meg. Fáklyája, jeligéje, harci felírása: a szabad gondolat volt. Az inkarnáció rangjára emelte a szabad gondolatot, és fényénél a legnagyobb magyar bajok gyökereihez nyúlt. Ennek a nemzedéknek a stratégiája a nyílt és arcéli támadás volt. . . Sokat emlegették ebben az időben egy új írónak egykenovelláját (A bába), melynek érdekessége abban állt, hogy mint természetes realizmust látta és mutatta meg a falusi élet más realizmusai közt egy magzatelhajtásnak a realizmusát. A novellában a tömegpszichózis beteg játéka úgy folyt elő a maga természetességével a latifundium sötét bálvány áh ól, mint a v ér patak a szeplős arcú Feri gyerek anyjának testéből, amikor születendő testvérét a bába megölte, mialatt a kuckóban, a földön Feri a szép kutyáról és a szép piros almáról álmodozott, és anyja átdermedt a halálba. (Korunk 1937. 603.) 148