Csanda Sándor: Első nemzedék

A líra - Ölvedi László

ÖL VED I LÁSZLÓ Az 1918-as államfordulat után kibontakozó szlovákiai magyar irodalom a lírával indult, s egyik figyelemre méltó megnyilatkozása egy alig húszéves érsekújvári költőnek, Ölvedi Lászlónak a műve, A bányász éneke (1923) volt. A Berlinben kiadott ízléses kis kötetet az erdélyi Reményik Sándornak ajánlja; hangvétele, a kisebbségi „magyar bánatot" megéneklő szimbolikus-allegorikus kifejezésmódja a Végvári-versekre emlékeztet. Hazafias, nacionális póz, az új életformával szemben táplált pesszimizmus, kuruckodó fiatalos hetykeség, keresztény humanizmus, harciasság és rendkívüli zeneiség árad ebből a lírából. Bányász vagyok, fojt a bányalég. Mellemre sűrű ködök ülnek, Mécsesem rőt lidérclánggal ég. Síri csendben mélylik a tárna. Messze-messze zokog a visszhang, Mintha mindig temetés járna. Rombolt a rém, bedőlt a bánya; Kik élünk még alatta, holtan Pusztulhatunk, a fene bánja. A beomlott bánya nyilvánvalóan a régi, összeomlott Magyarországot jelképezi, a rém az első világháborút, az eltorlaszolt tárnákban maradt bányászok a más országokba került magyarokat, a pislákoló bányamécs (később is gyakran használja ezt a szimbólumot) pedig a költő énekét. Mint a fiatal szlovákiai magyar írikusok többségére (Győryre, Mécsre, Darvas Jánosra, Merényi 108