Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása
II. Kisebbségi Golgota
ellátásról nem is beszélve. A „Sústredovací tábor pre Maďarov v Petržalke" (Magyarok ligetfalui gyűjtőtábora) parancsnoksága által havonta kiadott névre szóló élelmezési jegyre naponta kaptak ugyan reggelit, ebédet és vacsorát, de nagyon csekély adagokban. Az időben egyébként egész Szlovákiában jegyrendszer volt. A táborlakó magyarok száma a tábor feloszlatásáig (1946) meghaladta a húszezret. „A belügyi megbízott, Gustáv Husák nem vette át a pozsonyi magyarok írásbeli tiltakozását, s nem fogadta a küldöttségüket sem." Mindmáig homály fedi azoknak az áldozatoknak a kilétét, akiknek holttestét a pozsonyligetfalui tömegsír fogadta be 1945 nyarán, a csehszlovák— osztrák államhatár közelében. A határ menti futóárokban mintegy 90, minden bizonnyal magyar fiatal holttestét hantolták el. Bárkik is voltak az áldozatok, annyi bizonyos, hogy a történtek híre szájról szájra terjedt a városban, főként Pozsonyligetfalun, s később interpelláció tárgya volt a szlovák parlamentben, s újság is akadt, amely írt róla. Az eset csak fokozta a barakktábor lakóinak félelmét 5 5. „A pozsonyi akcióval egyidejűleg Szlovákia-szerte megkezdődtek a letartóztatásokinternálások. Az NB II elnevezésű hírhedt politikai rendőrség emberei számtalan magyart kínoztak meg ártatlanul." Azok a magyarok sem kerülték el sorsukat, akik 1938 után települtek a Magyarországhoz csatolt területekre. Az akkor kialakult önkény belső intézkedéssel az ún. „anyásokon" kívül olyanokat is átkényszerített a magyar határon, akik sohasem voltak magyarországiak, „anyaországiak". A valódi magyarországiak közül többnyire olyanok éltek a bécsi döntéssel elcsatolt területeken, akik 1938 után házasság révén vagy foglalkozásuk miatt kerültek a trianoni határtól északra eső vidékre. „Ezzel az akcióval kapcsolatban ismeretes a nyitrai székhelyű nyugatszlovákiai katonai parancsnokság 1945. május 4-i felhívása a dél-szlovákiai járási nemzeti bizottságokhoz, amely szerint minden magyar nemzetiségű személyt „vallási, politikai vagy faji hovatartozásra való tekintet nélkül, tehát a cigányokat és a zsidókat is" (az antifasiszták kivételével) arra kell kényszeríteni, hogy 24 órán belül hagyja el az országot. Az érintettek azonban csak akkor szereztek tudomást a „felhívásról", amikor a hatóság emberei megjelentek náluk. Lényegében minden vagyontárgyuktól megfosztva áttették őket a határon, kiűzték őket az országból. A fellelhető adatok szerint 1945. június 30-ig összesen 31 780 személy, idős és fiatal, hagyta el ily módon Szlovákia területét 5 6. A tényleges szám ellenőrizhetetlen." Amikor nyilvánvaló lett, hogy a csehszlovák kormánynak nem sikerült elérnie a potsdami konferencián a lakosságcserén felül még mintegy 200 ezer magyar Magyarországra telepítését, a prágai kormány tovább folytatta a belső intézkedéseket. Kész tények elé akarta állítani a külföldet. Ennek érdekében adta ki Edvard Beneš 1945. szeptember 19-én a 71. számú köztársasági elnöki dekrétumot, amely közmunkára kötelezte az állampolgárságuktól megfosztott 93
