Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása
II. Kisebbségi Golgota
jogi labilitást csak fokozta az 1945. június 23— i 22. számú köztársasági elnöki alkotmánydekrétum, melynek 1. §-a szerint a kormánynak kellett eldöntenie, mely köztársasági elnöki alkotmány dekrétum ok (az 1940. október 15— i 2. számú és az 1945. február 22-i 3. számú kivételével), kormányrendeletek és jogszabályok maradnak hatályban azok közül, amelyek a londoni hivatalos közlönyben láttak napvilágot. Az elnöki felhatalmazás a nemzetközi szerződések publikálására is vonatkozott 3 3. Edvard Beneš egyébként bizonytalan volt abban, hogy köztársasági elnöki funkciója gyakorlásában „fennáll-e a jogfolytonosság". Elkövetett hát mindent, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlés megerősítse öt tisztségében. Törekvését siker koronázta. Letehette az elnöki fogadalmat. Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a fogadalom letétele után Edvard Beneš felolvasta terjedelmes elnöki üzenetét, amelyben a Kassai Kormányprogram csaknem valamennyi alapelvével azonosította magát. Vázolta londoni kormányának és az államtanácsnak a tevékenységét, a müncheni döntéssel kapcsolatos felelősségéről azonban egy árva szót sem ejtett. Kijelentette, hogy erre még nem eléggé alkalmas az idő, ám megígérte, hogy alkalom adtán majd erre is sor kerül, s ő elmondja az igazságot mindazokról a mozgalmas eseményekről, amelyeket átélt, s ahogy azokat látta 3 4. Köztudott, hogy az Alkotmánylevél 3. §-a szerint a Csehszlovák Köztársaság határai csak alkotmánytörvénnyel voltak megváltoztathatók. A müncheni egyezmény végrehajtása nem így történt. A határok megváltoztatásának indítványát senki sem terjesztette a Nemzetgyűlés elé. Arra pedig sem a kormánynak, sem a köztársasági elnöknek nem volt joga, hogy Csehszlovákia államterületének bármilyen és bármelyik részét alkotmány törvény nélkül átengedje más hatalomnak, más államnak. Az az eljárás tehát, ahogy Prága eleget tett a müncheni döntésnek, az Alkotmánylevél 3. §-ának 1. bekezdése szerint teljes mértékben alkotmányellenes volt. S ez beárnyékolta mind Edvard Beneš köztársasági elnöknek, mind Jan Syrový generális kormányának akkori magatartását. Benešnek tehát lett volna mit mondania a parlamentnek és Csehszlovákia népének. Az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek tett ígéretét egyébként sohasem váltotta be. Az igazsághoz tartozik persze, hogy az események később úgy alakultak, hogy a „teljes igazságot" már nem tudta elmondani a törvényhozás előtt, de az is lehet, hogy nem is akarta nyilvánosságra hozni 3 5. Néhány hónappal később, 1946. március 28-án az Ideiglenes Nemzetgyűlés jóváhagyott egy alkotmány törvényt, amellyel törvénnyé nyilvánította mindazokat a köztársasági elnöki alkotmánydekrétumokat és dekrétumokat, melyeket az 1940. október 15— i 2. számú köztársasági alkotmánydekrétum 2. §-a alapján adtak ki, mégpedig az eredeti hatállyal 3 6. Tehát egyrészt azokat, amelyek még a háború idején, másrészt azokat, amelyek 1945 május és októbere között láttak napvilágot, mielőtt az Ideiglenes Nemzetgyűlés megkezdte tevékenységét. Az ellenzék mindent elkövetett, hogy az ideiglenes parlament ne fogadja el ezt az alkotmánytörvényt. A szakemberek 1945—1946 telén számtalan újság84
