Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása

I. A magyar- és németellenes diszkrimináció szellemi genezise

kaszában - a hitleri birodalomhoz, a nácik „Új Európájához" fűződő illúziókkal is találkozunk, ám a tengelyhatalmak háborús céljait helyeslő hangok 1943 után jószerivel eltűnnek a magyar sajtóból, amely egyértelműen a háborúellenesség fórumává válik. Rendkívül fontos momentum a nácizmus eszméinek és gyakorlatának határozott elutasítása, amelyről joggal írhatta Fábry Zoltán 1946^ban a következőket: „A fasizmus győzelmes órájában Esterházy János és pártja - a szlovákiai Magyar Párt - nem kooperált, és ezzel a szlovenszkói magyarság teljes egészében az antihitlerizmus itteni egyetlen kollektív hordozója lett... A magyarság idegen, ellenséges test lett a szlovákiai fasizmus földjén. (A vádlott megszólal) A „teljes egészében" megfogalmazással sajnos a nyilas csoportosulás miatt nem érthetünk egyet, Fábry megállapításának lényegi mondanivalójával azonban igen. A nácizmushoz való viszonyt illetően fölöttébb beszédesek Esterházy idevágó nyilatkozatai. Az Egyesült Magyar Párt elnöke már 1939. áprilisában kijelentette, hogy pártjának nincs szüksége új, nemzetiszocialista szellemű programra, „mert húsz év óta mi, itteni magyarok mindig nemzeti alapokon állottunk a keresztényi világfelfogás mellett, és mindenkor hirdettük a szociális igazságot". A nácizmus eszmerendszerének esetleges átvételét illetően leszögezte: „Hogy mi nem alakultunk át nemzetiszocialista párttá, ennek is megvan a maga oka. A nemzetiszocializmus tulajdonképpen német produktum, amely nem exportcikk..." (...) Esterházy és követői nem csupán a nácizmus mechanikus átvételét és kiszolgálását utasították el: ahhoz is volt erejük, hogy 1944 végén határozottan szembeszálljanak a nyilasok részéről a pártra nehezedő nyomással. Amint az előzőekben rámutattunk, a Magyar Párt vezetőjét antikommunizmusa és szovjetellenessége sem ösztönözte a nyilasok, illetve a nemzeti szocialisták irányába lett lépésekre, noha a nácizmussal való kollaborálás mind a párt, mind a magyar kisebbség számára előnyöket jelenthetett volna. „Esterházynak kezdettől volt olyan ellenzéke, amely ilyen irányban szorítani kezdte, de ez a politikus meglepő férfiasságról, bátorságról és a fasizmussal szembeszálló magatartásról tett tanúbizonyságot" - olvashatjuk abban a memorandumban, amelyet Szalatnai Rezső írt a jogfosztottság állapotába került szlovákiai magyarok védelmében közvetlenül a világháború után. (...) Esterházy és követői nem csupán a nácizmus kiszolgálását utasították vissza: ahhoz is volt erejük, hogy 1944 végén határozottan szembeszálljanak egy Szlovákiában működő nyilaspárt megalakítására irányuló törekvésekkel; Esterházy, bár a nyilasok 1944 decemberében Budapesten letartóztatták, és fenyegetni, zsarolni próbálták, nemet mondott minden ilyen kísérletre, s amikor helyzete tarthatatlanná vált, inkább lemondott pártelnöki tisztéről. Az utókor emlékezetére érdemes momentum, hogy - Szalatnai Rezső tanúsága szerint- a Magyar Párt vezetője már 1944. március 19—ét, Magyarország német megszállását követően memorandumban szögezte le: sem ő, sem a szlovákiai magyarság nem azonosul a Hitlert feltétel nélkül kiszolgáló Sztójay-kormány politikájával, s ezt a politikát elutasítja; a memorandumot a pozsonyi svájci követ útján el is juttatta a nyugati kormányokhoz. (...) 60