Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása
I. A magyar- és németellenes diszkrimináció szellemi genezise
Esterházyéknak - a háború kezdeti szakaszában - voltak bizonyos illúzióik a háború utáni „pax Germanica" igazságos és a magyarság számára előnyös voltát illetően, de a más népek elleni gyűlölködésnek, a véresszájú kardcsörtetésnek, a pusztítás helyeslésének sosem adtak hangot. 1943-ban s kiváltképp 1944 folyamán már háborúellenes megnyilatkozások dominálnak, a szlovákiai magyar sajtó a cenzúra korlátait döntögetve egyre nyíltabban ír az „apokaliptikus rombolás" borzalmairól. Esterházy 1943 karácsonyán elhangzott pártvezetői üzenetében ez áll: „Új világot, új társadalmi, gazdasági, politikai rendszert terveznek mindenfelé. De félünk, hogy egyes tervezők lelkében e mögött a tervek mögött is csak a további pusztításnak a szándéka lappang... Az Elet jogainak követelését ma túlharsogja a pusztítást, megsemmisítést, kiirtást előíró parancs. Rádió, újság és mindennemű propaganda ezt hirdeti már hónapok óta." Aligha kétséges, hogy Esterházy itt a Goebbels által meghirdetett totális háború jelszavaira és nyíltan deklarált módszereire utalt. (...) Ma már tényként állapíthatjuk meg, hogy a szlovák nemzeti felkelés idején Esterházy kapcsolatban állt a felkelőkkel, gyógyszereket juttatott el a partizánoknak, akik között szlovákiai (és Magyarországról érkezett) magyar antifasisztákkal is találkozunk. A magyar lakosok közül számosan élelmiszerrel, ruhával stb. segítették a felkelőket. Feljegyzésre méltó, hogy a Magyar Párt sorai közé fogadta az illegalitásba kényszerített kommunista és szociáldemokrata párt jónéhány tagját, sőt olyan antifasiszta németeket is, akik nem akartak a hitlerista Deutsche Partei tagjaivá válni, s ne maradjon megemlítetlenül az a tény sem, hogy a párt zsidó származású tagjait minden tilalom ellenére álnéven továbbra is nyilvántartásban tartották. Nem hallgathatjuk el, hogy a szlovákiai magyar kisebbség körében is voltak olyanok, akik a Magyar Párt náci szellemű radikalizálódását követelték. (...) Kísérleteztek a Magyar Párt... átalakításával, ám e kis létszámú, Szalatnai Rezső szavaival élve „percemberkékből" és „tájékozatlan elégedetlenkedőkből" álló... csoport minden ilyen irányú kísérlete megbukott: Esterházyék határozottan szembeszálltak a nyilasokkal, s nem csupán „pártbontónak", de „nemzetárulónak" is tekintették őket. (...) Csupán a Magyar Párt feloszlása után, a háború utolsó hónapjaiban jutottak szóhoz, akkor is csak az SS védőszárnyai alatt. A fanatikusok és kalandorok e maroknyi csoportjának dicstelen szereplése szöges ellentétben állt a magyar kisebbség óriási többségének magatartásával, amelyet a legnehezebb napokban is az emberi méltóság megőrzése, a humanizmushoz való hűség jellemzett. „... a magyar népcsoport volt az egyetlen, mely Szlovenszkón egészében és összességében kiállotta a fasizmus próbáját, és immúnis maradt a hitlerizmus fertőzésével szemben" - írja Fábry Zoltán A vádlott megszólal című művében, s szavainak igazsága - a nyilasok taszító figuráinak kivételével - valóban mindenkire vonatkoztatható. (...) 1993 61