Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása

VI. A doukmentumok nem néma tanúk többé

tett eleget a német politikusok azon felszólításának, hogy legalább párbeszédet kezdjen az elűzöttekkel. Másfelől a Landsmannschaft nyilatkozataira a cseh tömegtájékoztató eszközök gyakran a hisztériával határos figyelmet fordítanak. Ebben a súlyos légkörben mindenekelőtt egyes elűzöttek és a velük rokonszenvező közösségek törekszenek a két nép közti megértésére. Azonban nem lehet nem látni, hogy a német—cseh megbékélési folyamat évtizedekkel elmarad a német—lengyel folyamat mögött. A cseh fél álláspontját az is megkeményítette, hogy a náci uralom cseh áldozatai még mindig nem kaptak kártalanítást Németországtól, és ezért Prágában a szudétanémeteket teszik felelőssé. Az elűzöttek nem ellenzik ezt a jóvátételt, azonban követelik, hogy ezzel kapcsolatban az ő igényeiket is figyelembe kell venni. Mindenesetre mutatkoznak jelei annak, hogy Bonn és Prága a jóvátétel kérdését már e tavasz folyamán rendezni szándékozik. A német—szlovák viszonyt az elűzés problémája kevésbé terheli meg, mint a német—cseh viszonyt. A Szlovákiából elűzött németek száma lényegesen kisebb voltj, és Szlovákiában nem voltak olyan erőszakos túlkapások, mint Prágában, Aussigban (Ústí nad Labemben) és Brünnben (Brnóban). Azonban Pressburg (Pozsony) sem akarja hatálytalanítani Beneš akkori csehszlovák elnöknek a kitelepítésre vonatkozó dekrétumait. Egyrészt még mindig fennáll a külpolitikai szolidaritás Prágával, másrészt a szlovákok félnek az országukban élő 560 000-es magyar etnikai kisebbség igényeitől, mert a háború után őket is messzemenően megfosztották tulajdonuktól. Egy dolog azonos mértékben érvényes a Cseh Köztársaságra és Szlovákiára vonatkozóan: a két országban a több mint hárommillióból hivatalosan megmaradt mintegy 60 000 német többnyire még ma is szenvedni kénytelen a továbbra is hatályos Beneš-dekrétumok miatt. (bko.) FRANKFURTER ALLG. ZEITUNG 1995. február 23. 22. SZÁMÚ DOKUMENTUM A cseh politika új arculata? Hosszú évek elmúltával, amikor úgy tűnt fel, hogy a Németországgal szembeni politikát a cseh politikai színtéren mindenki úgy csinálja, ahogyan tudja, Prágából világos és minden politikai tekintély által hitelesített jelzés jött: a múlt után vastag vonalat kell húzni, legalább is a pragmatikus politika síkján. Hogy ily módon egyszer s mindenkorra lesöpörjenek az asztalról minden szudétanémet követelést, a cseh fél — úgy tetszik — kész feláldozni a nácizmus áldozatainak kártalanításával kapcsolatos igényeit. A Károly Egyetemen elhangzott kulcsfontosságú elnöki beszéd ezeket csak egy mellékes mondatban említi, a múlt hét végén Hamburgban elhangzott miniszterelnöki beszéd pedig ezekről egyáltalán nem tesz említést. Szemel láthatóan kijelölték a jövőbeli cseh—német párbeszéd távlatainak határvonalait: eredményei, amennyiben a XX. századi cseh—német együttélés fájdalmas fejezeteit érintik, a jelenkor számára legföljebb a történelmi tanulság értelmében lehetnek meghatározók. Gyakorlati következményekkel azonban semmi esetre sem járhatnak. Hivatalos reagálás erre a cseh állásfoglalásra egyelőre Bajorországból érkezett, és ennek hangvétele is egészen világos: ha előre megmondják, hogy a kitelepítés orvoslásának nem csupán anyagi, hanem semmilyen más formája sem jöhet számításba, akkor ez azt jelenti, hogy Prága a cseh—német megértésre irányuló törekvéseiben mellőzni kívánja a szudétanémet kérdést. Ez azonban — ahogyan a bajor kormány jelezte — egyszerűen nem megy, és leginkább akkor nem, amikor a Cseh Köztársaság az Európai Unió küszöbén van. Oda csak olyan országok léphetnek be, amelyek törvényhozása nem alkalmaz hátrányos megkülönböztetést, az pedig egyáltalán nem mondható el például arról a mindmáig érvényes 1946 májusi dekrétumról, amely közkegyelmet adott a háború utáni „bosszú" keretében a német lakosság ellen elkövetett bűncselekményekért. Kellemetlen precedenst láthat a Cseh Köztársaság mostanában: Szlovéniának jelenleg az Európai Unióval társulási szerződése sincs, mert ennek megkötését Brüsszelben Olaszország gátolja a háború utáni rendezéssel kapcsolatban 309