Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása

IV. Beneš és Esterházy

gált, Münchenben cinikusan eladták Hitlernek. Az egyik legrangosabb publicista akkor azt írta, hogy „ha nem énekelhettünk együtt az angyalokkal, akkor együtt kell üvöltenünk a farkasokkal". Itt kell megemlíteni a szudétanémetek végzetes szerepét. A szociáldemokratákon és a kommunistákon kívül mindnyájan egyértelműen mellé álltak. A náci terror által üldözött német menekültek a cseheknél, nem pedig a szudétanémeteknél találtak menedéket, és éppen a szudétanémetek voltak bűnrészesek a cseh nemzet ellen elkövetett náci gaztettekben. A szlovákok számára Beneš neve a „csehszlovákizmus" fogalmával fonódik össze. E. Beneš számára ennek a fogalomnak valóban autentikus jelentősége volt: tagadta a szlovák nemzet létezését. Beneš ez ügyben még egyetemi tanári tekintélyét is latba vetette. De a tudományos érvekkel egy politikai koholmány érdekében mesterkedtek. „Habár Csehszlovákia létrejötte a szlovákok számára minden bizonnyal a nemzeti lét megmentését jelentette, a csehszlovákizmus (és fájó emlékei) végső soron nemcsak megakadályozta a csehek és a szlovákok kapcsolatainak igazságos rendezését, hanem a közös állam létjogosultságát is kétessé tette." Beneš további két végzetes tévedést is elkövetett. Az egyik az volt, hogy nem értette meg az Egyesült Államoknak a világ elrendezésében betöltött szerepét. Beneš közeledése a Szovjetunióhoz azon a téves becslésen alapult, mely szerint az Egyesült Államok a második világháborút követően ismét elkülönülési politikába zárkóznak. Egyébként azt, amit Beneš a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatokban akart elérni, a finn politikusoknak sikerült elérniük. Csakhogy megvalósítható volt a finn modell olyan kényesen érzékeny helyen, mint KözépEurópa? Ezenkívül Beneš elfogadta azt a rendkívül veszélyes illúziót, hogy a bolsevizmus megreformálható. Ebben még Masaryktól is eltért. Masaryk Oroszországgal kapcsolatos elemzése mindmáig nem veszített értékéből. Ami kétségessé tette a bolsevizmust, azt nem is marxista alapjai jelentették, hanem éppen Masaryk mutatott rá arra, hogy a leninizmus nem a marxizmus továbbfejlesztése, hanem valójában humanista alapelveinek tagadása. Beneš inkább Masaryk egyes koncepcióinak megvalósítója, mint tanítványa volt. Masaryk gondosan építgette a maga image-át mint trónra került bölcselőét, és azokat a tetteket, amelyeket gyakran megkövetelt a politikai gyakorlat, de amelyek egyúttal ellenkeztek ezzel az image-zsal, éppen Beneš hajtotta végre. Csakhogy a közvélemény ezt jól megjegyezte, s ez már előre meggyengítette Benešnek mint elnöknek a pozícióját. Benešnek a második világháború idején meghozott legellentmondásosabb döntéseinek egyike volt a Heydrich elleni merénylet elkövetésére kiadott utasítás. Ott nem a Hitler leggonoszabb hóhéra ellen kimondott ítélet volt kétségbe vonható, hanem valami más. Beneš túlságosan gyakran eszközént bánt az emberekkel céljai megvalósításának érdekében. T. G. Masaryk azt tanította, hogy a politikának nemcsak humanista bölcseletből kell kiindulnia, hanem egyúttal tiszteletben kell tartania minden erkölcsi 134