Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása

III. Az embertelen csehszlovák jogszabályok máig kísértő szelleme

III. AZ EMBERTELEN CSEHSZLOVÁK JOGSZABÁLYOK MÁIG KÍSÉRTŐ SZELLEME Friedrich Egon Prinz AZ 1945. ÉVI BENEŠ-DEKRÉTUMOK NEMZETKÖZI JOGI SZEMPONTBÓL* I. Az előtörténet Nem sokkal a müncheni egyezmény és Csehország 1939. március 15-ei német megszállása után már felvetődött a kérdés, hogyan lehetne az újra megalakuló Csehszlovákiát stabilizálni

1. A korabeli cseh politikusok nem a nemzetközi megoldásban, az államok közötti határoknak a kollektív biztonság rendszerén alapuló szavatolásában, hanem a nemzetállam következetes megvalósításában bíztak. A párizsi cseh emigránsok körében már 1939 őszén felmerült a gondolat, hogy miután a szövetségesek megnyerik a háborút, kitelepítik a szudétanémeteket. Ezzel fordultak szembe a Párizsban élő szudétanémet emigránsok — Walter Kolarc, Leopold Goldschmidt és Johann Wolfgang Brügel — a francia nyelven megjelent Le probléme du transfer de populations című írásban

2. Maga Beneš az 1947. május 19-én Karlsbadban, a megyei és helyi bizottságok előtt megtartott beszédében így foglalt állást a problémát illetően: „Az első kérdés, amelyet már 1940-ben feltettem külföldi szervezetünknek, a németek országunkból való kitoloncolásának kérdése volt. Közvetlenül és teljes egészében tettem fel a kérdést, melyet nyíltan megbeszéltem először az angolokkal, majd 121