Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

barna, vidám, ringó — és amikor a csókjainkat cseréltük, a háta mögött láttam a sorsot, a gépeket, a fizetéseket — megveszekedett kötöző erőket. # Balonyék még a konyhán is osztozkodtak. Három méter hosszú, négy méter széles volt mindössze a konyha, hát hogyan vágták volna felére a kis lukat két kis luknak? Hagyták az egészet közösnek. Elől, az első szobában Márton lakott, hátul Béla. A konyhára volt fölépítve a széles nyitott kémény. Két család tűzhelyéről futott a kéménybe a füst. Amikor a vad Márton valamiért megharagudott Béla bátyja családjára, akkor mindenfélét kieszelt, hogy csak rosszabbá tegye amúgy is csak tengődő életüket. Tengődő volt az élet. A Béla beteges volt. Két fia volt, a Lajko, a tizenötéves és Jóska, a tizenhároméves. G-yerekek voltak még. Vikta asszonyé volt a gond és a munka. A háború elején kezdődött Márton vad haragja Béláék ellen. A káromkodásaiból, pöröléseiből azt lehetett kivenni, hogy azért, mert irigyelte, hogy a nyomorék Béla otthon van, amíg neki a lövészárkokban és rohamokban köll harcolnia a hazáért. Ha szabadságra jött haza, akkor már Béla családjának állandóan résen köllött lennie, mert soha senki nem tudhatta, hogy honnan csap le valami veszedelem. Egy téli reggelen Vikta asszony befűtött a sparherdba, de nem akart benne égni a fa. Vagyishogy égett, de a füst mind a szobában terpedt széjjel. Nem jutott a kéménybe. 61