Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

Hát a beszélgetések csak beszélgetések maradtak, elhatározó munkába nem tömörült senki sem, hogy a földek összetételét megváltoztassa. Nem is volt rá idő, mert a munkáskezek a majorba mentek le munkába, vagy a városba, ahol a polgároknak díszkertjeik vannak a házaik körül és nagy havifizetéseikből apróka napszámokat fizetnek a díszkertek gondozásáért a parasztoknak. Tavasztájt, amikor a városi díszkertekben már megkezdődtek a munkák, a parasztok megrakták trágyával a szekereiket és befuvarozták oda a talajjavító erőt. Pénzt kaptak a trágyáért. És azzal, hogy eladták a trágyát, ahelyett, hogy a földjeikre hordták volna, azzal csak a földreágyazott vetéseiknek ártottak: elvették a földtől a megkívánt táperőt, hogy gyöngébb legyen a jövős termés. A házaikról így beszélgettek: — Olyan a házam, mint a skatulya. Ha kinyújtózkodnék benne, hát fölemelném a padlást. Ha meg fekve nyújtózkodnék ki, akkor kirúgnám az oldalát. — Az enyém is olyan csak. — Le köllene dönteni, újat köllene építeni. — Lehetne is. Vályog, az van ölég, hely is van a domb alatt, de nem volna mivel befödni. — Van a városban gyár, amelyik palát csinál. Könnyű palát, háztetőnek. — Tudom. Van. — Árulják. — Pénzbe kerül. — Van pénz ölég a világon. A teheneiddel fuvarba mész, ötven koronáért egy napra. Egy évben háromszázszor mehetsz fuvarba, háromszázszor ötven, az 57