Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

s ég lapul ahhoz, hogy vetéságynak legyen jó, amíg a falusiak földjein, ha nem esik eső a nyár minden hetében, hát kiszárad a kavicsos talajban a beléiiltetett növény: a rozs, kukorica, árpa, kender. Azért van, hogy a parasztemberek így beszélgetnek egymással a tavaszokon, amikor a határban találkoznak: — Eke a kocsin, egy tehén a kocsi előtt — de gyönge ennyi erő. — Ember vagyok azért, no. Pótolnom köll a hiányzót, ebbe ölődik az élet. — Hát fogjál be lovat, hogy erősebb legyen az igavonód. — Te lovat fogsz be? — Azt én, nézd csak. Szamár van a kocsija előtt. — Gyöngébb a te lovad, mint az én tehenem. — Hátiszen soványabb is lesz az én rozsom, mint a tied. — Hej! Ki köllene szedni a sok követ a földből, hogy legalább egy barázda mélyen tiszta föld legyen a talaj. — Köllene, köllene. De tíz esztendeig se szednéd ki. — Igaz is, mert olyan ám a kő, hogy esztendőről esztendőre kimászik a földből, esztendőről esztendőre több és több az. — Addig szedném, míg meggyőzném. — Az istenbe dobálhatnád, még úgyse fogyna el a földedből. — Hiszen baj ez, testvér, baj ez. — Tíz méter mélyen szedhetnéd ki, még úgyse győzted meg. 56