Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

De akadt egy fiatal legényke, aki egyszerre föl tudta oldani az emberek feszültségét. Odafordult egy csavargókülsejű ember felé és szólt: — Hát mi volt a szent emberrel? Az ember felelt: — Hátiszen elmondom én. Alföldi történet ez is. összekuncorogtak most a többiek. — Messziről való történet. — Hát messziről — bizonykodott az ember. — Csak nem lehet tudni, hogy így volt, vagy se. De az ember az ilyen szókra már nem hagyta magán a könnyű kedvét, hanem dobbantott: — Hazudott valamikor Bondó Ferkó? Rögtön meg is felelt a saját kérdésére: — Nem hazudott. Az emberek bólongattak, pöfékeltek, hümmögtek. De akkor Bondó Ferkóba már beleült a mesélő kedv és elkezdte a történet elmondását. A szent emberről beszélt, aki az alföld egyik falujában él és esténkint nála szoktak összegyülekezni az ájtatos, imádkozó asszonyok. A szamaritánusok előimádkozója volt. Abból élt, hogy a jámbor lelkek ellátták őt mindennel, ami az élethöz szükséges. Tej, tojás, vaj, liszt; mindig akad annyi a parasztgazdaasszonynál, hogy valami keveset másnak is adhasson belőle. Adott hát a szent embernek, ha imádkozni akart nála, ha azt akarta, hogy az imádkozókkal legyen ő, hogy meg ne szólják azért, mert istentelen. Pedig mindenki tudta a szent emberről, hogy micsoda tolvaj volt azelőtt. Búzakévétől a csöves kukoricáig és a babig, minden paraszttermény élelmet jelent és a szent ember min6