Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

Virgács József forró indulattal jött a bíróhoz, hogy felelősségre vonja a megbolygatott faluért, a félelemért és a nyugtalan bizonytalanságért, ami az embereken ült. Pörölt a bíróval: — Kinek köllött az, hogy egész éjszaka hosszán ilyen aggodalomban éljen egy falunyi ember

1? Miért nem lehet békessége máma senkinek? Hiszen az emberek nem akarták ezt a nyugtalanságot, az emberek nyugalmat akarnak. Menjen a bíró egymaga az istenbe valahova, ha új falut akar. Kiről tudja másról, hogy akarja az új falut"? Apák és öregapák éltek a dombon, de beletörődtek, hogy itt éljenek, ha ide szülte őket az anyjuk. Nem jutott senkinek az eszébe, hogy a falu nyugalmát megbolygassa, hogy valami istentelen erővel menjen neki az embereknek és kiverje őket abból a fészekből, amelyikben születtek és amelyik megvan. Mért akarja őket kiverni valaki olyan fészekbe, amelyik nincs is meg? Apám is itt élt, ő nem akart lemenni a dombról, az eszébe se jutott, hogy nem méltó élet ez itt — mért akarjak lemenni én? Mért nem kérdezi meg a bíró az embereket személyszerint, hogy ki akar lemenni, ám azok aztán égessék föl a házaikat. De aki itt akar maradni, azt ne kényszerítse senki... Hallgatta a bíró a szókat. Nézte az embert. Virgács Józsefről a maradiság minden átka kiabált. A félelmet, a magábannembízást, a butaságot ordította ennek az embernek minden vonatkozása. Szakadt ruhákban, csizmásan és bekecsben állott a 48