Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

Látták a csendőrök a házak között a nagy hurcolkodást. Kíváncsian kérdezősködtek egy vörösbajuszos, villogószemű embertől, aki az útjukba került: — Mirevaló ez a fene nagy sürgés-forgás, ez a hurcolkodás! Házrol-házra munkában vannak az emberek. A vörösbajuszos akkor már két órája élt állandó megfeszülésben, hogy mentse a menthetőt. A kérdésre kizuhogtak belőle a szók: — Leég ezen az éjszakán a falu — mondta bambán és megkínzottan a csendőröknek, ahogyan akárkinek is így mondta volna. — Nem ég le, ne féljen — mondta vigasztalóan az egyik csendőr. — De csak égjen is le — mondta erre a vörösbajuszos —• majd építünk ú j jat a domb alatt. Kétméter magas sövényt fonok az udvarom köré és olyan lesz a házam, mint valami vár. Abból nem lopják el mindenemet. — Nem köll leégni az egész falunak, méghogyha kigyullad is egy ház — erőltette a hivatását a csendőr. De a vörösbajuszos fölnevetett: — Hahá, azt rosszúl gondolják. Nem érzik az urak a szelet? A hegyről fúj a szél, végig a falun. Ha a hegy felől meggyullad egy ház, hát a szél végigsöpri a pernyét az egész falun. Itt nem segít az Isten se senkinek. Meg minek is segítene? Széles házhely köll a paraszt háza alá, meg szérű is köll a ház mögé. Hely köll a gazdálkodáshoz, uram. — Ott köll állni a hegy oldalán és meg köll lesni azt az embert, aki gyújtogatni akar. Nem köll engedni, hogy gyújtogasson. 46