Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

tült, piszkos-politúros deszkáit, amerrefelé az ájtatos sóhajtások szálldostak ismeretlen messzeségbe, ismeretlen hatalom elé, ahonnan a sorsok diktálódnak. Az asztalon egy másféldecis borospohárban szenteltvíz ült, sárgultan és vénen a dohos időtől, amelyiknek a cammogása alatt posvadt. Három egybefonott rozskalász ült a vízben és aki idegen vénasszony jött, kezébe fogta a kalászbokrétát és keresztet vetett a beteg ember felé. Keresztes György három emberfia ott lógott a szobában, nézték haldokló apjukat egész nap, nézték a vergődését és az asszonyokat, akik recsegő hangon beszélgettek. Bennük ült az a tragédia, hogy az apjuk halálával vége szakad annak a gazdasági helyzetnek, ami az eddigi életük volt. Vége lesz annak a közösségnek, amelyik, ha milyen is, mégis életdarab volt, mert megszokott volt, egybetartó volt. Fölöttük volt az apjuk, ők hárman művelték a földeket, a köves barázdákat és egybehordták a termést, hogy ölég legyen mindannyiuk számára egy esztendőre. De ha behúnyja a szemét az öreg Keresztes György, akkor osztozás kezdődik itt, a barázdák elosztódnak az öt testvér — három fiú és két lány — között. Mindenki külön megy a maga részével és azontúl így lesz: kevés föld, kevés munkaerő egy-egy családban, hogy a hozadék, a kenyér is kevés maradjon. Hatalmas tragédia a paraszttájakon az osztódás. De hiába érzi föl ezt akárki is, azért még se nyílik meg a szája senkinek, hogy rábeszélje a testvéreit arra, hogy maradjanak ugyanabban a közösségben a csa36