Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

szomorodott emberekbe — ilyenkor Ferkó évről-évre ugyanúgy élt. A tavalyi éven spórolt pénze maradékát pár nap alatt elitta, aztán nekiindult, eltűnt a faluból. A nyári idők derekán egy-két napig még újra látták, de aztán eltemetődött idegen tájak rohanó életében őszig. Télre azonban újra és újra visszajött a faluba, a viskójába. Mert mindig élt benne a nosztalgiás vágy, hogy azok között éljen, akik között embernek nőtt. De mindig látta azt is, hogy nem méltó emberi élet a faluja élete, azért talált benne segítő kezet a bíró. Mondta az egyik napon a kocsmában: — A jövő héten elmegyek már. De addig még történnek valami dolgok a falu életében. Majd meglássa mindenki... Megbolygatta ezekkel a szókkal a falut. Legények is pálinkáztak a kocsmában. Homályos volt előttük a szavak értelme, azért megkérdezték Ferkótól: — Mi lesz az, Ferkó bácsi? A vén legény széthúzta jobbkezével a bajuszát kétfelé, huncutul és könnyen és úgy mondta: — Semmise lesz, de majd olyan útra kerül miatta a falu, amelyiken már régen köllött volna mennie. Aztán már csak dalolt. Most azt a nótát dalolta, hogy: Kit gyászol a fecskemadár. Mért kesereg olyan búsan az ágon ... De a legényeket megütötte a beszéd és a részeg Ferkó látható homályossága, amivel magában hagyta 32