Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

Lemondtak a papföldről a fazekasok. * Hiába akartak megbújni az elől, hogy a rétet és a búzás táblát turkálják kenyérnek, nem volt út, nem volt mód. A jövő-menő napok rákényszerítették őket arra, hogy az erejüket nekivessék és a termést, a kenyérnekvaló termést előkínlódják a konok rögből. Már azelőtt is mindenki tudta, hogy nagyon gyönge termőerejű a rét a szénatermésre is, annál nehezebb munka volt most a benne lapuló erőt átváltoztatni búzaággyá, a búza és a többi termények vetéságyává. Rájuksült az emberekre a paraszti sors bélyege: ami hiányzott a búzaágynak a föld összetételéből, azt beleizzadták véres verejtékkel. A szamarak voltak a fazekasfalu igavonó állatjai. Ők húzták az agyagos kordékat, ők fuvarozták le a fazekakat a közeli és a távoli vidékekre. Amikor a fazekasok földművelő parasztok lettek a soványka rögön, hát a szamarak maradtak meg igavonó állatjaiknak. Gyönge erő volt a szamaras erő a kavicsos talaj turkálás ához a domb alatt. Gyönge erő volt a határ terméseit minden esztendőn fölhordani a dombra. A hiányzó erőt maguknak az embereknek kellett kiizzadniuk. És hogy a földnél is, az igavonónál is csak az emberi erő volt a tartalék, az olyan gigászivá növeszti a küzdelmüket, hogy a rájuknéző szemben csorduló könnyel fáj a múlt, amiből a jelen alakult. Bondó Ferkó berúgott. 30