Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

parlagon hevertek ott, de már ki voltak karózva, kí voltak jelölve és vártak rá. Tarka volt már a rét és a búzás tábla. Itt-ott már szántások feketéllettek az ég felé, pántlikák a zöld mezőben, de remény es gabonaágyak. És már tudta Szilvi is, hogy nemsokára ő is föltöri a maga részét, előkészíti gabonaágynak, mint a többiek. Éreződött, benne is, másokban is, hogy valami oszlik. Oszlik az a körülmény, amelyik évszázadokon át biztossá tette az ő életét és a faluja életét. Fogy az agyag a falu alatt. Egyre többen és többen néztek le a síkságra Andók Szilvi tekintetével az elhanyagolt földek felé és egyetlen év alatt mindenkinek lett ekéje és kaszája és más szerszámja, ami fontos a földekkel való bíbelődéshez. Ahhoz a kenyérhöz fordultak, amelyik egyenesen a földből nő, de nehezebb munka árán. Még túrták magukat az agyag után, még erőfeszítéseket tettek, hogy megtartsák a régi életformákat, de hiábavaló megfesziilés volt minden megfeszülésük. Már csak keverék volt a található agyag, nem a régi, erős összetételű. Az új tálak és fazekak már nem bírták meg vékony fallal is a sok víz terhét. Megkeseredtek a fazekasok. De különösen akkor keseredtek meg, amikor az alföldi gazdasszonyok ilyen szavakat mondtak nekik: — Az öreganyáink idejéből való fazekaink jobbak, mint amit maguk hoznak ide, mert könnyebbek. Meri vékonyabb fallal is több víz terhét bírják meg. Sóhajtva mondták: — Tudjuk azt. 25